Tenisz: Stollárék párosa kiejtette a második kiemeltet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.23. 16:14
Stollár Fanny és svájci társa, Xenia Knoll negyeddöntőbe jutott az isztambuli salakpályás tenisztorna páros versenyében.

Stollárék a keddi nyolcaddöntőben a második kiemelt duóval, a belga Kirsten Flipkensszel és a svéd Johanna Larssonnal mérkőztek meg, és bizonyultak jobbnak két szettben. Az első játszmát simán nyerték, majd a másodikban is vezettek már 5:1-re, amikor a rivális egyenlített a szettben. Akkor azonban Stollárék elvették az ellenfél adogatójátékát, majd hozták a sajátjukat, és a második meccslabdával lezárták az 1 óra 15 percig tartó összecsapást.

A magyar játékos és társa a negyeddöntőben a chilei Alexa Guarachi és az amerikai Sabrina Santamaria párosával mérkőzik meg.

Egyesben Babos a selejtezőből szerencsés vesztesként került fel a főtáblára, ahol kedden sikerrel vette az első fordulót, Stollár és Bondár Anna viszont a selejtező első fordulójában kikapott vasárnap. Babos párosban a francia Kristina Mladenovic oldalán az első kiemelt a török metropoliszban, nyolcaddöntős mérkőzésükön a Cagla Büyükakcay, Pemra Özgen alkotta hazai duóval találkoznak szerdán.

WTA-TORNA, ISZTAMBUL (250 000 dollár, salak)
PÁROS, 1. FORDULÓ
Knoll, Stollár (svájci, magyar)–Flipkens, J. Larsson (belga, svéd, 2.) 6:2, 7:5

EGYES, 1. FORDULÓ
Babos Tímea–Jorovics (szerb) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
19 órája

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Asztalitenisz-vb 2019
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13

Tenisz: Bondár Anna döntőbe jutott Wiesbadenben

Tenisz
2025.05.03. 14:11

Gálfi Dalma újabb challengertornát nyert meg

Tenisz
2025.05.03. 12:30

Bondár Anna negyeddöntős a wiesbadeni tenisztornán

Tenisz
2025.05.01. 19:48

Swiatek 0:6-os kezdés után jutott tovább Madridban, Szabalenka elbúcsúztatta Kosztyukot

Tenisz
2025.04.30. 22:49
Ezek is érdekelhetik