Tenisz: Murray két szettben kikapott Gulbistól Montrealban

Vágólapra másolva!
2013.08.08. 22:03
null
Andy Murray nem látta a kiutat Ernests Gulbis ellen (Fotó: Action Images)
Az idei wimbledoni teniszbajnokságot megnyerő Andy Murray a montreali kemény pályás versenyen már a 3. fordulóban (a második meccsén) búcsúzott, miután 6:4, 6:3-ra kikapott a lett Ernests Gulbistól.

 

Murray ezen a tornán tért vissza wimbledoni diadala után, az első fordulóban erőnyerő volt, a második körben pedig 6:4, 7:6-ra nyert Marcel Granollers ellen. A nyolcaddöntőben az a Gulbis várt rá, akit eddig mind az öt egymás elleni mérkőzésükön legyőzött, most viszont szettet sem nyert ellene.

A lett fiú az első játszmában 5:4-nél brékelte a skótot, majd a második elején is elvette az adogatójátékát. Murray ekkor még egyenlíteni tudott (1:3-ról), de a nagy önbizalommal játszó Gulbis ismét brékelőnybe került, és 5:3, 30:30-nál két nagy szervával lezárta a meccset. A negyeddöntőben a Juan Martín del Potro–Milos Raonic találkozó győztese vár rá. A lett játékos korábban megverte már (egyszer-egyszer) Roger Federert és Novak Djokovicsot is, így a „nagy négyesből” már csak Rafael Nadal skalpja hiányzik neki.

Nadal szerdán 72 perc alatt verte meg a kanadai Jesse Levine-t, Jerzy Janowicz ellen viszont már az első játszmában majdnem ennyi időt (67 percet) töltött a pályán. A végén azonban most is ő örülhetett, pedig Janowicz többször is közel volt a szett megnyeréséhez. Először ugyanis ő tudott brékelni, mégpedig 5:5-nél, ám Nadal azonnal visszavette az elveszített adogatójátékot. A rövidítésben megint a lengyel állt jobban, 5–2-re is vezetett, 8–6-ra mégis Nadal nyerte meg.

A második játszmában Janowicz „pillanatok” alatt elhúzott 3:0-ra, de előnyét ezúttal sem tudta megtartani. A spanyol 3:3-nál utolérte, majd 4:4-nél újra elvette a szerváját, és a végén már tegnapi játékát idézve zárta le a meccset.

Vasek Pospisil hatalmas csatára kényszerítette Tomás Berdychet, sőt! Bár a cseh a második szettet simán behúzta, és úgy tűnt, a harmadikban élni tud lélektani előnyével, a hazai közönség által támogatott Pospisil túllendült a holtponton, és a rövidítésben kiharcolta a negyeddöntőt. A kanadai játékos életében először győzött le aktuálisan a top 10-ben lévő riválist.

Nem ő azonban az egyetlen negyeddöntős hazai játékos, ugyanis Milos Raonic megverte Juan Martín del Potrót.

ATP 1000-ES TORNA, MONTREAL (2 887 085 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Gulbis (lett)–Murray (brit, 2.) 6:4, 6:3
Pospisil (kanadai)–Berdych (cseh, 5.) 7:5, 2:6, 7:6
Matosevic (ausztrál)–Paire (francia) 7:6, 6:7, 6:3
Nadal (spanyol, 4.)–Janowicz (lengyel, 15.) 7:6, 6:4
Djokovics (szerb, 1.)–Istomin (üzbég) 2:6, 6:4, 6:4
Raonic (kanadai, 11.)–Del Potro (argentin, 6.) 7:5, 6:4
Gasquet (francia, 7.)–Nisikori (japán, 9.) 1:6, 6:3, 6:3
Davigyenko (orosz)–Bogomolov Jr. (orosz) 6:4, 6:3

WTA-TORNA, TORONTO (2 369 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Flipkens (belga, 13.) 6:0, 6:3
Rybariková (szlovák)–Bartoli (francia, 7.) 7:6, 1:0-nál Bartoli feladta
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Stephens (amerikai, 14.) 6:1, 7:6
Errani (olasz, 5.)–Cornet (francia) 7:5, 7:6
Cibulková (szlovák)–Vinci (olasz, 10.) később
Li Na (kínai, 4.)–Ivanovics (szerb, 16.) 3:6, 6:1, 7:6
Kvitová (cseh, 6.)–Stosur (ausztrál, 12.) később
Cirstea (román)–Jankovics (szerb, 15.) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik