Tenisz: idén már negyedszer döntős a 20 éves kazah lány

Vágólapra másolva!
2020.02.21. 20:08
null
Még két hónap sem telt el az évből, de Jelena Ribakina idén már a negyedik tornadöntőjére készülhet (Fotó: AFP)
Jelena Ribakina és Simona Halep jutott be a dubai kemény pályás női tenisztorna szombati döntőjébe.

 

A 20 éves kazah lány a viadal nyolcadik kiemeltjét, a világranglistán 15. horvát Petra Marticot győzte le 7:6, 7:6-ra, miután mindkét játszmában hárított egy szettlabdát. Ribakina a verseny korábbi szakaszában az Australian Open-győztes Sofia Kenint (7. a világranglistán) és Karolína Plískovát (3.) is megverte, így ezen a héten háromról hatra növelte a top 20-as játékosok felett aratott győzelmeinek a számát.

A moszkvai születésű, 2013 és 2018 között még orosz színekben versenyző Ribakina – aki tavaly ilyenkor a 192. helyen állt a WTA rangsorában, jelenleg a 19. – idén már negyedszer jutott döntőbe a WTA Touron, tavaly július óta pedig összességében két tornagyőzelemnél jár.

A kazah hölgy ellenfele a szombati döntőben a dubai verseny 2015-ös győztese, a volt világelső Simona Halep lesz, aki két sima játszmában (6:2, 6:0) búcsúztatta az Elina Szvitolinát és Garbine Muguruzát is kiejtő Jennifer Bradyt.

WTA-TORNA, DUBAI (2 529 840 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Ribakina (kazah)–Martic (horvát, 8.) 7:6 (7–5), 7:6 (7–2)
Halep (román, 1.)–Brady (amerikai) 6:2, 6:0

WTA-TORNA, DOHA (3 240 445 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Babos (magyar, 12.)–Ibbu (algériai) 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
2026.01.12. 07:02

Tenisz: Swiatek veresége is belefért, a lengyelek nyerték a United-kupát

Tenisz
2026.01.11. 16:33

Gálfi Dalma egyesben feljutott a főtáblára Adelaide-ben

Tenisz
2026.01.11. 10:18

Gálfi Dalma továbbjutott Adelaide-ben, Udvardy Panna búcsúzott Hobartban

Tenisz
2026.01.10. 08:22

Kínos magyarázkodás a kenyai szövetségtől az egyiptomi szabadkártyája miatt

Tenisz
2026.01.09. 15:10

Nick Kyrgios csak párosban indul az Australian Openen

Tenisz
2026.01.09. 06:54

Szabalenka egészségmegőrzési szempontból idén is hagy majd ki kötelező versenyeket

Tenisz
2026.01.08. 13:06

Egy teljesen fogalmatlan egyiptomi „teniszezőn” röhög a világ

Tenisz
2026.01.08. 11:54
Ezek is érdekelhetik