Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

M. B.M. B.
2026.01.13. 23:06
Semenyo a hétvégi FA-kupa-meccs után a Ligakupában is betalált (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 2–0-s győzelmet aratott a címvéső Newcastle United vendégeként az Angol Ligakupa első elődöntőjének keddi odavágóján.

A labdabirtoklási adatokat tekintve vendégfölénnyel indult a mérkőzés, ezzel együtt a hazaiak jártak közelebb a gólszerzéshez: gyors kontra végén Wissa lőtte a kapu fölé Murphy lapos beadásából. Nem sokkal később Bernardo Silva kereste a labdával Haalandot, de Pope még idejében beletette a lábát a beadásba. A folytatásban a gólhelyzetek helyett inkább egymást faragták a felek – Murphyt sérülés miatt le is kellett cserélni –, így döntetlen állt az eredményjelzőn a szünetben.

A fordulás után két óriási lehetőséget hagytak ki a „szarkák”, előbb Wissa fejesét tolta a keresztlécre Trafford, majd Guimaraes döngette meg a kapufát. A kihagyott lehetősége megbosszulták magukat, Doku bal oldalról érkező centerezése a becsúszó Bernardo Silván váltott irányít, s a labdát végül Antoine Semenyo juttatta közelről a kapuba. Tíz perccel később ismét a frissen igazolt ghánai volt eredményes – ezúttal sarokkal. Más kérdés, hogy a találatot Haaland lesállása miatt visszavonta Chris Kavanagh játékvezető.

A folytatásban elmaradtak a nagy helyzetek hazai oldalon, míg a vendégek igyekeztek eldugni a labdát, egyszersmind ráülni az eredményre. A kilencperces ráadás aztán egyenlítés helyett manchesteri gólt hozott, Ait-Nuri centerezéséből Rayan Cherki lőtt a hálóba – Pep Guardiola együttese, némi szerencsével, nyerni tudott a címvédő otthonában, s fél lábbal már a döntőben érezheti magát.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Newcastle United–Manchester City 0–2 (Semenyo 53., Cherki 90+8.)

 

Legfrissebb hírek

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
7 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
11 órája

Brazil szélső érkezését jelentette be a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.08.31. 14:46

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Haaland és Cherki is duplázott, a City könnyedén nyert Londonban

Angol labdarúgás
2026.08.28. 22:54

Savinho után újabb játékost szerződtetett a Tottenham Manchesterből – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 17:25

Angol Ligakupa: Savinho góllal debütált, a Spurs mellett a Newcastle és az Everton is továbbjutott

Angol labdarúgás
2026.08.26. 22:54

Buaddi érkezése után megvált egyik középpályásától a Man. City – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.26. 21:02