Tenisz: Gálfi Dalma elődöntős a budapesti tornán

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.07.16. 16:35
null
Gálfi Dalma elődöntős Budapesten (Fotó: Dömötör Csaba)
Gálfi Dalma bejutott karrierje első WTA-elődöntőjébe a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

A világranglista 176. helyezettje – aki a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott egy franciaországi versenyen – pénteken az Asbóth József Stadion második mérkőzésén a szerb Olga Daniloviccsal (164.) szállt szembe. Első találkozójukon mindketten idegesen kezdtek, és két-két brékkel jutottak el 3:3-ig. A 22 éves magyar – aki kedden nyerte meg élete első WTA-főtáblás meccsét –nyugodott meg először, pazar ütésekkel elvette balkezes ellenfele adogatását, majd magabiztosan kiszerválta a 46 perces szettet.

A balatonfüredi teniszezőt a folytatásban vitte tovább a lendület, egyre pontosabban irányított, miközben a 20 éves belgrádi rivális sorra rontotta el az alapütéseket. Danilovics dupla brékhátrányban (4:0) már megroggyanni látszott, a hazai kedvencnek három labdája volt az 5:0-hoz, ám ellenfele szépített. Két gémmel később viszont már nem volt visszaút számára, és a magyar játékos a hatodik meccslabdáját kihasználva lezárta az 1 óra 37 perces mérkőzést.

„Az elejétől nagyon jól kellett játszanom, mert Olga nagyszerű játékos. Többször elvettük egymás adogatását, amihez nem vagyunk hozzászokva, mert jól szerválunk, majd úgy éreztem, hogy nekem kell agresszívabbnak lennem, és erre alapozva sikerült felépítenem az önbizalmamat” – mondta a pályán adott nyilatkozatában. „A befejezés nehéz volt, nagy nyomást éreztem magamon, mivel nagyon akartam nyerni idehaza. Holnap bármi megtörténhet, próbálom kihozni a maximumot magamból” – tette hozzá Gálfi, akire élete első WTA-elődöntőjében az első kiemelt kazah Julija Putyinceva (42.) vár.

A Hungarian Grand Prix történetében legutóbb Szávay Ágnes jutott magyarként az elődöntőbe 2010-ben, amikor végül másodszor is megnyerte a viadalt.

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (235 000 dollár, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Gálfi Dalma–Olga Danilovics (szerb) 6:4, 6:2
Julija Putyinceva (kazah, 1.)–Katerina Kozlova (ukrán) 6:7 (4–7), 6:0, 7:5
Udvardy Panna–Anhelina Kalinyina (ukrán) 4:6, 4:6
Danielle Collins (amerikai, 2.)–Paula Ormaechea (argentin) 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Tenisz: Gálfi Dalma kikapott Andrejevától Madridban

Tenisz
2026.04.25. 16:24

Bondár Anna nyolcaddöntőbe jutott a madridi tenisztornán

Tenisz
2026.04.25. 13:28

Tenisz: Gálfi is kiemeltet legyőzve jutott tovább Madridban

Tenisz
2026.04.23. 16:01

Tenisz: Bondár legyőzte a korábbi világbajnok Szvitolinát Madridban

Tenisz
2026.04.23. 13:51

Billie Jean King-kupa: az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele az élvonalba jutásért

Tenisz
2026.04.23. 13:15

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27
Ezek is érdekelhetik