Tenisz: Gálfi a nyitó körben búcsúzott Lyonban

2023.01.30. 14:34
null
Sorozatban nyolcadik versenyéről távozik nyeretlenül Gálfi (Fotó: mtk.hu)
Gálfi Dalma kikapott a nyitó körben a 259 ezer dollár (93.1 millió forint) összdíjazású lyoni kemény pályás női tenisztornán.

A világranglistán 91. játékos hétfőn a 93. helyen álló Maryna Zanevskával szállt szembe, pályafutása során ötödször. A korábbi négy találkozóból a balatonfüredi játékos csak az elsőt tudta megnyerni 2019-ben egy spanyolországi ITF-tornán, utána Chicagóban, egy másik spanyol ITF-viadalon és tavaly Parmában is az ukrajnai születésű rivális nyert, aki 2016 óta versenyez belga színekben.

A lyoni összecsapás elején a 24 éves magyar négy bréklabdát kihasználatlanul hagyott, majd 1:2-nél és 1:4-nél is elvesztette az adogatását. Fél óra elteltével a tavalyi Roland Garroson negyeddöntős Zanevska már szettelőnyben volt úgy, hogy Gálfi a második szervái után csak 11 százalékban tudta megnyerni a pontokat.

A folytatás kiegyenlítettebb küzdelmet hozott egészen 4:3-ig, amikor a magyar teniszező brékelt, ám 5:3-nál nem tudta kiszerválni a játszmát. A rövidítésben 2:2 után Gálfi már csak egy labdamenetet hozott, így másfél óra alatt kikapott.

A 2015-ös US Open juniorbajnoka sorozatban a nyolcadik versenyéről távozik nyeretlenül, legutóbb október közepén, Kolozsváron zárt sikeresen meccset.

A franciaországi viadal másik magyarja, Bondár Anna (72.) kedden a spanyol Nuria Parrizas Diazzal (75.) játszik.

WTA-TORNA, LYON (259 303 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Maryna Zanevska (belga)–Gálfi Dalma 6:1, 7:6 (7-3)

Legfrissebb hírek

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
Tegnap, 19:52

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26
Ezek is érdekelhetik