Tenisz: Fucsovics Márton után Nadaltól is kikapott az orosz

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 12:40
Rafael Nadal két játszmában (6:3, 6:3) legyőzte az orosz Karen Hacsanovot a pekingi kemény pályás férfi tenisztorna második fordulójában, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Az első kiemelt spanyol a negyeddöntőben az amerikai John Isnerrel találkozik.

Karen Hacsanov szeptember közepén még Budapesten lépett pályára, ahol a mieink sikerével végződő Davis-kupa-párharc során Balázs Attilát megverte, Fucsovics Mártontól viszont kikapott.

Nadal eddig egyszer, 2005-ben nyerte meg a pekingi tornát, míg a 2013-as és a 2015-ös döntőt elveszítette Novak Djokoviccsal szemben.

A tokiói versenyen a harmadik helyen kiemelt Milos Raonic egy gém után feladta második fordulós mérkőzését. A kanadai játékos – aki 12. a világranglistán – sérülésből tért vissza, előzőleg augusztus 10-én lépett pályára, az amerikai nyílt bajnokságtól (US Open) visszalépett, mert kisebb műtétet végeztek el a bal csuklóján. A japán fővárosban az első körben 6:3, 6:4-gyel búcsúztatta a szerb Viktor Troickit, ám csütörtökön a hazai közönség előtt szereplő Szugita Juicsi ellen alig hét perc elteltével jelezte, nem tudja folytatni.

ATP 500-AS TORNA, PEKING (4 280 460 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ
Nadal (spanyol, 1.)–Hacsanov (orosz) 6:3, 6:3
Isner (amerikai, 6.)–L. Mayer (argentin) 6:0, 6:3
Rubljov (orosz)–Berdych (cseh, 7.) 1:6, 6:4, 6:1
A. Zverev (német, 2.)–Fognini (olasz) 6:4, 6:2
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 1.)–Isner (amerikai, 6.)
Dimitrov (bolgár, 3.)–Bautista (spanyol, 5.)
Kyrgios (ausztrál, 8.)–Darcis (belga)
Rubljov (orosz)–A. Zverev (német, 2.)

ATP 500-AS TORNA, TOKIÓ (1 706 175 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ
Szugita (japán)–Raonic (kanadai, 3.) 1:0-nál Raonic feladta
Goffin (belga, 4.)–Ebden (ausztrál) 2:6, 7:5, 7:6
Gasquet (francia)–Lu Jen-hszün (tajvani) 6:0, 7:6
Johnson (amerikai)–Dolgopolov (ukrán) 6:2, 6:4
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Cilic (horvát, 1.)–R. Harrison (amerikai)
Szugita (japán)–Mannarino (francia)
Gasquet (francia)–Goffin (belga, 4.)
Schwartzman (argentin, 8.)–Johnson (amerikai)

WTA-TORNA, PEKING (6 381 679 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Cirstea (román)–Ka. Plísková (cseh, 4.) 6:1, 7:5
Garcia (francia)–Cornet (francia) 6:2, 6:1
Ostapenko (lett, 9.)–Peng Suaj (kínai) 3:0-nál Peng Suaj feladta
Strycová (cseh)–Gavrilova (ausztrál) 6:0, 6:4
Szvitolina (ukrán, 3.)–Vesznyina (orosz) 6:2, 7:5
Kvitová (cseh, 12.)–Wozniacki (dán, 5.) 6:1, 6:4
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Strycová (cseh)–Kvitová (cseh, 12.)
Szvitolina (ukrán, 3.)–Garcia (francia)
Ostapenko (lett, 9.)–Cirstea (román)
Kaszatkina (orosz)–Halep (román, 2.)

PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos, Hlavácková (magyar, cseh, 4.)–Bertens, Görges (holland, német) 3:6, 6:3, 11–9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik