Tenisz: Fucsovics feladni kényszerült a Kohlschreiber elleni meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 14:37
null
Fucsovics nem tudta befejezni a Kohlschreiber elleni meccset (Fotó: AFP)
Az első játszmát 6:4-re nyerte, a másodikat 6:3-ra elveszítette Fucsovics Márton Philipp Kohlschreiber ellen a hallei füves pályás férfi tenisztornán. A harmadik szettben azonban combsérülés miatt feladta meccset.

 

Az első játszma első hét játéka bréklabda nélkül ment le, de a végén Fucsovics Márton kétszer, Kohlschreiber egyszer elvette ellenfele adogatását. A világranglista 45. helyén álló magyar játékos 6:4-re megnyerte az első szettet, így előnyből várhatta a folytatást.

A második játszmát jól kezdte a magyar, ám a második játékban bréklabdákat hárítva egyenlített a hazai pályán szereplő német, aki ezt követően folyamatosan lépéselőnybe került, és végül 6:3-ra megnyerte a szettet. Következhetett a harmadik játszma.

Ezt Kohlschreiber úgy kezdte, ahogy az előzőt befejezte, ám utána sikerült Fucsovicsnak egyenlítenie. Ezután viszont a játék hevében megcsúszott a magyar teniszező, és a bal combjához kapott. Néhány percig ápolásra volt szüksége, és bár rövid ideig folytatódott a játék, 2:1-nél Fucsovics kénytelen volt feladni a viadalt.

A játéknap további eredményeiről – így Roger Federer és Novak Djokovics mérkőzéséről is – ide kattintva olvashat!

ATP 500-AS TORNA, HALLE (1 983 595 euró, fű)
EGYES, 1. FORDULÓ
Kohlschreiber (német, 6.)–Fucsovics (magyar) 4:6, 6:3, 2:1-nél Fucsovics feladta

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik