Tenisz: Federer vereséggel kezdett a világbajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 00:11
null
Federer (jobbra) gratulált legyőzőjének (Fotó: AFP)
A svájci Roger Federer meglepetésre két játszmában kikapott a japán Nisikori Keitől a férfi teniszezők szezonzáró ATP-világbajnokságának vasárnapi nyitányán.

 

A 20-szoros Grand Slam-torna-győztes sztár – aki hetedik világbajnoki címére hajt – az első szettet rövidítésben vesztette el. Federer a másodikban ugyan azonnal elvette riválisa adogató játékát, de Nisikori rögtön a következő játékban vissza is vette, majd 3:2-nél ez ismét sikerült neki, így másfél óra alatt megnyerte a találkozót.

A két játékosnak ez volt a tizedik összecsapása, Nisikori harmadszor győzött, viszont ezt megelőzően több mint négy éve, 2014 márciusában sikerült neki, azóta hatszor kikapott.

A másik csoportban a világelső szerb Novak Djokovics mellett a német Alexander Zverev, a horvát Marin Cilic és az amerikai John Isner szerepel. A jövő vasárnapig tartó világbajnokságon a csoportok első és második helyezettjei jutnak elődöntőbe. A torna összdíjazása nyolcmillió dollár (2.2 milliárd forint).

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG
LLEYTON HEWITT-CSOPORT
1. FORDULÓ

Nisikori Kei (japán, 7.)–Roger Federer (svájci, 2.) 7:6 (7–4), 6:3
KORÁBBAN
Kevin Anderson (dél-afrikai, 4.)–Dominic Thiem (osztrák, 6.) 6:3, 7:6 (12–10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik