Tenisz: Federer bosszút állhat Wawrinka kiejtőjén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.13. 07:15
Az Indian Wellsben zajló kemény pályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében a négyszeres győztes Roger Federer két játszmában felülmúlta a világranglista első száz helyezettjének legidősebb tagját, Tommy Haast, így bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a Stanislas Wawrinkát búcsúztató dél-afrikai Kevin Anderson lesz az ellenfele.

Federer és Haas már úgy ismerik egymást, mint a rossz pénzt, hiszen a kaliforniai versenyen találkoztak 16. alkalommal egymással. A svájci fölénye vitathatatlan, mai párharcukat megelőzően 12–3-ra vezetett kettejük örökmérlegében, a különbség pedig tovább nőtt a felek között.

Az első játszma közepén sorozatban három játékot nyert a fogadó, abból kettőt Federer, aki a második szettben is elvette egyszer a német teniszező szervagémjét, így szűk másfél óra alatt kiharcolta a továbbjutást.

A viadalt korábban négyszer megnyerő Federer a legjobb nyolc között Kevin Andersonnal találkozik, aki ötödször vert meg top 10-es játékost – áldozata ezúttal az idei Australian Open-győztes Stanislas Wawrinka volt.

A harmadikként rangsorolt svájci a meccs során többször is ápolást kért, ennek ellenére kiharcolta a döntő szettet, ott azonban esélye sem volt, így az idei első vereségét szenvedte el.

Wawrinka számára azonban nem ért még véget az Egyesült Államokban zajló erőpróba, hiszen Federerrel párosban bejutott az elődöntőbe, miután szuper tie-breakben legyőzték a Leander Paes, Radek Stepánek kettőst.

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (4 720 380 dollár, kemény)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
K. Anderson (dél-afrikai, 17.)–Wawrinka (svájci, 3.) 7:6, 4:6, 6:1
Federer (svájci, 7.)–Haas (német, 11.) 6:4, 6:4
Isner (amerikai, 12.)–Verdasco (spanyol, 30.) 7:6, 3:6, 6:3
Gulbis (lett, 20.)–Bautista-Agut (spanyol) 7:6, 4:6, 6:2
Benneteau (francia)–López (spanyol) 6:3, 7:6
KÉSŐBB
Cilic (horvát, 24.)–Djokovics (szerb, 2.)

WTA-TORNA, INDIAN WELLS (5 427 105 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Halep (román, 6.)–Dellacqua (ausztrál) 6:2, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 2.)–Jankovics (szerb, 7.) 7:5, 2:6, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik