Tenisz: érkezik az utánpótlás? – gyermekáldás Monfilséknál

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2022.05.16. 17:30
null
Gyermeket vár a Monfils-család (Fotó: AFP)
Gyermeket vár szintén teniszező férjével, Gaël Monfilsszal Elina Szvitolina, a 2018-as WTA-világbajnokság győztese.
Nem indul a hazai Grand Slam-tornáján
Gaël Monfils saroksérülés miatt nem indul hazai tenisz Grand Slam-tornáján, a vasárnap rajtoló párizsi Roland Garroson.

A 35 éves francia versenyző hétfőn jelentette be, hogy nem tud részt venni a viadalon, amelyen legjobbjaként 2008-ban az elődöntőig jutott.
„Monte-Carlo óta bajlódom a lábammal, amely továbbra sem jött helyre"– írta közösségi oldalán a világranglistán 22. helyezett Monfils, akit a héten megoperálnak.

A női világranglistán jelenleg 32. kiválóság – aki a harmadik helyen is állt – közösségi oldalán jelentette be párjával, hogy októberre várják kislányuk érkezését. A két játékos 2019 óta van együtt, és tavaly júliusban házasodtak össze.

A 27 éves Szvitolina március végén közölte, hogy szünetet tart pályafutásában, mivel hosszabb ideje hátsérüléssel bajlódik, pszichológiai szempontból pedig megviseli, hogy hazájában háború tört ki Oroszország és Ukrajna között.

A tavalyi tokiói olimpián bronzérmes ukrán teniszező 16 tornát nyert meg eddig, 2019-ben pedig elődöntőt vívott Wimbledonban és a US Openen is.


Legfrissebb hírek

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
2026.07.25. 17:39

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
2026.07.25. 16:07

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
2026.07.25. 14:49

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
2026.07.23. 09:08

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09