Tenisz: a címvédő Thiem negyeddöntőben a bécsi tornán

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 20:16
null
A címvédő Thiem a nyolc között Bécsben (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt Benoit Paire már a nyolcaddöntőben búcsúzott a 273 ezer dollár összdíjazású nur-szultani kemény pályás férfi tenisztornán – adta hírül az MTI. Bécsben Dominic Thiem kétszettes győzelemmel jutott be a nyolc közé.

 

A világranglistán 28. francia játékos a hazai közönség előtt szereplő Mihail Kukuskintól (91.) kapott ki csütörtökön három játszmában, szettelőnyről. Paire első, egyben utolsó meccsét játszotta a kazah fővárosban, miután a nyitó fordulóban nem kellett pályára lépnie – számolt be róla a távirati iroda.

Az MTI hírt adott az egy kategóriával feljebb sorolt, ATP 500-as, 1.55 millió euró összdíjazású bécsi torna eseményeiről is. Itt az első fordulóban Balázs Attilát búcsúztató Hubert Hurkacz kiesett a nyolcaddöntőben. A lengyel játékos csütörtökön a szerencsés vesztesként főtáblára kerülő olasz Lorenzo Sonegóval csapott össze, aki alaposan kihasználja az ölébe hullott lehetőséget, már a második meccsén diadalmaskodott a legjobb 32 között. A negyeddöntőben a világelső szerb Novak Djokovics vár rá.

A címvédő Dominic Thiem könnyed győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé. A hazai közönség kedvence csütörtökön simán, 66 perc alatt verte meg a chilei Cristian Garínt, így a negyeddöntőben összecsaphat az orosz Andrej Rubljovval.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (1 550 950 euró, kemény pálya)
2. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)

Rubljov (orosz, 5.)–Sinner (olasz) 2:1-nél Sinner feladta
Evans (brit)–Rodionov (osztrák) 7:5, 6:3
Sonego (olasz)–Hurkacz (lengyel) 7:6 (8–6), 7:6 (7–2)
Thiem (osztrák, 2.)–Garín (chilei) 6:3, 6:2
Medvegyev (orosz, 4.)–Pospisil (kanadai) 4:6, 6:3, 6:2
Dimitrov (bolgár)–Cicipasz (görög, 3.) 6:7 (5–7), 6:4, 6:3

ATP 250-ES TORNA, NUR-SZULTAN (337 000 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
Kukuskin (kazah)–Paire (francia, 1.) 6:7 (4–7), 7:6 (7–2), 6:1
Mannarino (francia, 3.)–Szugita (japán) 6:1, 6:1
Ruusuvuori (finn)–Thompson (ausztrál, 8.) 6:2, 3:6, 6:4
McDonald (amerikai)–Seppi (olasz) 3:6, 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik