Tenisz: búcsúzott az első kiemelt a San Diegó-i tornán

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 08:02
null
Hiába nyerte meg magabiztosan az első szettet Rubljov, végül vereséget szenvedett (Fotó: Getty Images)
Cameron Norrie 3:6, 6:3, 6:4-re legyőzte Andrej Rubljovot, így bejutott a San Diegó-i férfi kemény pályás tenisztorna döntőjébe.

 

Az első helyen kiemelt orosz játékos az első szettben 2:1-nél semmire vette el ellenfele adogatását, s 6:3-as eredménnyel szettelőnybe került. A második játszmában aztán nehezen, de sikerült ezt ledolgoznia brit ellenfelének, akinek 1:1-nél három, majd 5:3-nál két bréklabdát is hárítania kellett.

A döntő szettben Norrie már 1:1-nél elvette Rubljov adogatását, akinek ezt követően lehetősége sem volt a visszabrékre, így a brit 3:6, 6:3, 6:4-re győzött. Norrie a döntőig vezető úton megverte a nyolcadik helyen kiemelt honfitársát, Daniel Evanst, és a negyedik kiemelt Denis Shapovalovot is az első helyen rangsorolt orosz mellett.

A másik elődöntőben a Fucsovics Mártont az első körben búcsúztató Grigor Dimitrov három szettben kapott ki a norvég Casper Ruudtól. A második helyen kiemelt Ruud az első játszmát brékhátrányból nyerte meg, míg a másodikat brékelőnyből bukta el.

A harmadik szett aztán nagy izgalmakkal indult, hiszen az első négy játékból egyiket sem tudta hozni az adogató fél. Végül Ruud 3:3-nál 30:0-ról fordítva egy bréklabdával elvette ellenfele kezdését, ami után magabiztosan hozta az adogatásait, így 6:4, 4:6, 6:4 arányban nyerni tudott.

A döntőt magyar idő szerint hétfőn hajnalban rendezik, amelyen a második kiemelt Casper Ruud Cameron Norrie-val csap össze.

ATP 250-ES TORNA, SAN DIEGO (661 000 dollár, kemény pálya)
Norrie (brit)–Rubljov (orosz, 1.) 3:6, 6:3, 6:4
Ruud (norvég, 2.)–Dimitrov (bolgár) 6:4, 4:6, 6:4

A döntőben: Norrie–Ruud

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik