Tenisz: börtönviselt edzője lett a világranglistán hatodik dánnak

2023.10.19. 13:16
null
Becker (középen) és Rune tőle balra (Fotó: Holger Rune /Instagram)
A korábbi hatszoros Grand Slam-tornagyőztes Boris Becker az Eurosport egyik német podcastjának vendégeként árulta el, hogy csatlakozott a világranglistán 6. helyen álló dán Holger Rune edzői stábjához.

A hét elején Holger Rune, a férfiak tenisz-világranglistáján a 6. helyet elfoglaló 20 éves dán játékos az Instagram-fiókjában több olyan képet is megjelentetett, amelyen Boris Beckerrel látható edzés közben. Csütörtökre aztán kiderült, a németek korábbi világelsője nem csak úgy beugrott egy kis ütögetésre a dán ifjúhoz, hanem csatlakozott is az edzői stábjához.

„Büszke vagyok rá, hogy felkért, csatlakozzam hozzá. Igazából már régebb óta megvolt közöttünk a kapcsolat, s a közelmúlt beszéltünk róla, hogy csatlakozzam hozzá Monte-Carlóban egy hétre edzeni. Ott aztán mindenkivel átbeszéltük a lehetőségeket és arra jutottunk, hogy megpróbálok hosszabb távon is segíteni” – árulta el Becker a Eurosport egyik német nyelvű podcastjának vendégeként.

Becker azt is elmondta, hogy az a fő feladata, hogy Runét hozzá segítse az év végi ATP-világbajnokságon való elinduláshoz. Az 55 éves Becker egyébként tavaly decemberben szabadult a börtönből Angliában – nyolc hónapot töltött a rács mögött súlyos pénzügyi csalások elkövetése és a brit csődeljárási törvény megsértése miatt, majd kiutasították az országból. Szabadulása óta ez az első edzői munkája, korábban 2013 és 2016 között Novak Djokovics felkészítéséért felelt.

Az év végi világbajnokságra való kijutáshoz egyébként az úgynevezett ATP Race-ranglistán kell az első nyolcban zárni – ezen az idei naptári évben szerzett világranglista pontokat számítják, szemben a hagyományos világranglistával, amely a legutóbb 52 héten gyűjtött pontokat mutatja. Az év végi vb-re egyébként főszabályként három módon lehet kijutni: elsőként az ATP Race első hét helyezettje kap meghívást, majd az év Grand Slam-tornagyőztesei közül kettő, akik a 8–20. hely között állnak helyezésük sorrendjében – idén nincs ilyen –, végül a Race 8. helyezettje kap meghívást.

Rune jelenleg a 8. helyen áll a Race rangsorában, 145 ponttal megelőzve Taylor Fritzet, a meghíváshoz pedig a november 11-én kellene az első nyolcban lennie. Az idei ATP-vb-t november 12–19. között tartják Torinóban, s eddig négyen biztosították részvételüket: Novak Djokovics, Carlos Alcaraz, Danyiil Medvegyev és Jannik Sinner.

AZ ATP RACE ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
Tegnap, 8:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18

Marozsán Fábián rontott, Bondár Anna javított a világranglistán

Tenisz
2026.04.20. 09:45
Ezek is érdekelhetik