Tenisz: Babos több mint két év után nyert egyéniben meccset WTA-főtáblán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.05.23. 16:49
null
Babos hosszú idő után nyert újra főtáblás meccset (Fotó: Földi Imre, archív)
Babos Tímea két szettben győzött a 259 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

 

A világranglistán 237. Babos Tímea – aki februárban még 374. volt – a selejtezőből küzdötte fel magát a főtáblára, ahol az orosz Irina Hromacsovával (297.) csapott össze, pályafutása során először. A 28 éves ellenfél eddig legjobb helyezése a 89. volt 2017-ben.

A keddi találkozó első játszmájában mindkét játékos többször is tudta brékelni riválisát, ebből a fogadóként három játékot is nyerő Babos jött ki jobban, és közel egyórás küzdelem után előnybe került. A második szett már simábban alakult, a soproni teniszező magabiztosan játszott és 82 perc után fogadhatta Hromacsova gratulációját. A magyar játékosra a következő fordulóban a második helyen kiemelt amerikai Sloane Stephens (35.) vár.

Babos az elmúlt hetekben egymás után négy ITF-tornán vívott döntőt, ezekből a legutóbbi hármat meg is nyerte, így sorozatban 18. találkozóján diadalmaskodott. A párosban négyszeres Grand Slam-győztes, háromszoros világbajnok magyar teniszező WTA-viadal főtábláján legutóbb 2021 márciusában tudott egyéniben mérkőzést nyerni, azóta 0/11 volt a győzelmi mutatója.

A 30 éves Babos párosban is versenyben van Marokkóban a kazah Anna Danyilina oldalán.

WTA RABAT
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Babos Tímea–Irina Hromacsova (orosz) 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Az Australian Open után Indian Wellsben is Arina Szabalenka és Jelena Ribakina döntőzik

Tenisz
2026.03.14. 11:57

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34
Ezek is érdekelhetik