Tenisz: Babos szettelőnyről kapott ki Indian Wellsben

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 22:20
null
Babos látványosan összeomlott a Larsson elleni <br />meccs második felére (fotó: Action Images – archív)
Az Indian Wells-i női tenisztorna első fordulójában Babos Tímea három játszmában vereséget szenvedett  a világranglista-69. svéd Johanna Larssontól. A magyar lány az első játszmát rövidítés után megnyerte, a folytatásban azonban visszaesett a játéka, és nem volt esélye a továbbjutásra.

Babos ellenfele, Johanna Larsson nem számított rossz előjelnek az Indian Wells-i első forduló előtt, hiszen a korábbi három találkozójuk közül a legutóbbi kettőt – mindegyiket tavaly – a magyar játékos nyerte meg, a három évvel ezelőttit pedig döntetlen közeli állásnál volt kénytelen feladni sérülés miatt.

Az első játszma rendkívül szorosan alakult, Babos kezdte a szervákat, és bár kicsit rosszabbul jöttek az első adogatásai, mindkét lány kifejezetten határozottan hozta a szerváit. Jellemző, hogy az első játszmában még csak bréklabdáig sem jutottak el a felek. Következett tehát a rövidítés, amelyben ugyancsak mininális volt a különbség: 7–5-tel az öt évvel fiatalabb soproni lány szerzett vezetést.

A második szett is hasonlóan kezdődött, ám a játszma közepén Babos bajba került az adogatásánál, és hiába hárított három bréklehetőséget, a negyedikkel már élni tudott szőke ellenfele. Ettől kezdve Larsson kezében volt a játszma, és nem is engedte ki a kezéből, hozta a következő két játékot, és egyenlített.

Babos hiába javított az első szerváin, a játék más elemeiben visszaesett, elbizonytalanodott, a svéd lány pedig ezt megérezte, és jól használta ki a döntő játszma elején, hozta az adogatását, majd elvette Babosét. Úgy tűnt, a lejtőn nincs megállás, a magyar lány a folytatásban nem nyert játékot, Larsson pedig 6:0-s harmadik szettel lépett túl rajta.

WTA-PREMIERTORNA, INDIAN WELLS (5 185 262 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Johanna Larsson (svéd)–Babos Tímea (magyar) 6:7, 6:2, 6:0
Pervak (kazah)–Cseng Csie (kínai) 6:1, 6:2
Halep (román)–Davis (amerikai) 6:2, 6:0

További eredmények itt!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik