Komoróczy Lora „durrantott” 50 pillangón

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.11.07. 19:48
null
Komoróczy Lora országos csúcsot úszott 50 pillangón (Fotó: Czinege Melinda)
Senánszky Petra 50 gyorson felállított országos csúcsa után pénteken jött a második rekord a debreceni rövid pályás ob-n: Komoróczy Lora 50 pillangón úszott remekül.

HOSSZÚ KATINKA 2014-es (!) országos csúcsát (25.64) „vadászta le” pénteken Debrecenben 50 pillangón Komoróczy Lora (25.62), aki saját bevallása szerint azért úszott a rövid pályás országos bajnokság harmadik napján ezen a távon, mert sprinter lévén nem volt más neki való szám az étlapon pénteken…

Azt pedig, hogy ezzel egyébként beúszta magát a decemberi, lublini rövid pályás kontinensviadalon induló magyar csapatba, az M4 Sport riporterétől tudta meg. 

Ezt tényleg eldurrantottam – összegzett meglehetősen sajátos módon Komoróczy Lora– Nem gondoltam volna, hogy a felnőttek között az első országos csúcsomat pillangón úszom majd, de azért meg tudok barátkozni vele.”

A férfiak hasonló számát Szabó Szebasztián nyerte meg – esélyeshez méltóan, bár az immár Máté Hunor irányításával készülő korábbi világcsúcstartó úgy vélekedett a döntője után, hogy hiába az évek során felgyülemlett sok tapasztalat, ezen a távon könnyen jönnek a hibák, s ezekből ezúttal is akadt az úszásában.

 

Nem jöttek jól a falak, de ez ilyen, tíz úszásból nagyjából négynél ez általában így történik. Nem ideális, persze, lehet is dolgozni rajta, ennek ellenére nem mondanám rossznak az úszásomat. Majd a decemberi Európa-bajnokságon lesz ennél jobb is” – ígérte Szabó Szebasztián.

Női 200 mellen, akárcsak csütörtökön 200 pillangón, új győztest avattak Debrecenben, és szintén egy nagyon fiatal úszót: a 2009-es születésű Zámbori Hanna nyakába került az aranyérem.

Az első naphoz hasonlóan Zombori Gábor pénteken is duplázott, Virth Balázs tanítványa az ob harmadik napján előbb 200 mellen, majd 400 vegyesen ért elsőként a célba.

KOMORÓCZY LORA ÚSZÁSA

ÚSZÁS
RÖVID PÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DEBRECEN
Férfiak. 200 m gyors. Országos bajnok: Németh Nándor (FTC, edző: Plagányi Zsolt) 1:43.96, 2. Holló Balázs (Egri Úszó Klub SE) 1:44.88, 3. Márton Richárd (BHSE) 1:45.07. 200 m mell. Ob: Zombori Gábor (UTE, e: Virth Balázs) 2:08.58, 2. Holló Balázs 2:10.46, 3. Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:10.70. 50 m pillangó. Ob: Szabó Szebasztián (BVSC-Zugló, e: Máté Hunor) 22.57, 2. Márton Richárd 23.04, 3. Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 23.25. 400 m vegyes. Ob: Zombori Gábor 4:08.58, 2. Kovács Botond (UTE) 4:12.55, 3. Zanyi Ferdinánd (Egri Úszó Klub SE) 4:14.38. 4x100 m gyorsváltó. Ob: FTC (Németh Nándor, Takács Botond, Kovács Benedek, Betlehem Dávid) 3:11.91, 2. BVSC-Zugló (Magda, Bagi, Rácz, Szabó Sz.) 3:12.74, 3. UNI Győri Úszó Sportegyesület (Andor, Pápai, Hosszú M., Bóna) 3:14.76
Nők. 200 m gyors. Ob: Ugrai Panna (Hód Úszó SE, e: Hunor Máté) 1:54.98, 2. Fábián Fanni (Szegedi Úszó Egylet) 1:58.93, 3. Szabó Kincső (BVSC-Zugló) 1:59.24. 200 m mell. Ob: Zámbori Hanna (BVSC-Zugló, e: Kovács Gábor) 2:24.97, 2. Fángli Henrietta (UNI Győri Úszó Sportegyesület) 2:25.30, 3. Zsebők Laura (Vasas SC9 2:26.06. 50 m pillangó. Ob: Komoróczy Lora (Hód Úszó SE, e: Máté Hunor) 25.62 – országos csúcs, régi: 25.64, Hosszú Katinka 2014, 2. Varga Dominika (Debreceni Sportcentrum SI) 26.32, 3. Senánszky Petra (Debreceni Sportcentrum SI) 26.48. 400 m vegyes. Ob: Szabó-Feltóthy Eszter (BVSC-Zugló, e: Nagy Péter) 4:36.95, 2. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 4:40.62, 3. Nagy Napsugár (Zalaco ZÚK) 4:42.28. 4x100 m gyorsváltó. Ob: Debreceni Sportcentrum SI (Molnár Flóra, Csoba Adrienn, Varga Dominika, Senánszky Petra) 3:38.70, 2. Hód Úszó SE (Ugrai, Komoróczy, Varga L., Szabó F.) 3:42.92, 3. UNI Győri Úszó Sportegyesület (Sebestyén, Zámbó, Pózvai K., Lakó) 3:43.50

 

Legfrissebb hírek

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
11 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
16 órája

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Tumbász Noel: medence, mandarin, politológia

Utánpótlássport
2025.12.21. 15:52

Wladár Sándor: Az év végén megint megcsillant a fény, ami azt mutatja, van jövője a magyar úszósportnak

Úszás
2025.12.21. 09:57

Ábrahám Minna: Megyek előre, szépen összeáll ez hosszú távon

Úszás
2025.12.19. 09:47

Sportága szeretete motiválja a rekorder tájékozódási búvárúszó Balázs Pétert

Egyéb egyéni
2025.12.17. 09:16

Úszás: kissrác a zongoránál – és a medencében

Utánpótlássport
2025.12.17. 09:15
Ezek is érdekelhetik