Tenisz: Babos Csaba lehet a női válogatott új kapitánya

Csütörtök délután kerültek ki a Magyar Teniszszövetség hivatalos honlapjára a legutóbbi elnökségi ülésen született határozatok, amelyek közül talán a legérdekesebb, hogy az elnökség Sávolt Attila személyi javaslatokat tartalmazó előterjesztése tekintetében végleges döntést nem hozott, azonban a határozat keretében felhatalmazta a sportigazgatót, illetőleg Markovits László alelnököt, hogy a javasolt személyekkel kezdeményezzen egyeztetést.
A férfiválogatott szövetségi kapitányi pozíciójában Sávolt nem változtatna, Köves Gábor irányíthatja az együttest a jövő évre halasztott madridi Davis-kupa-fináléban – ez Köves eddigi munkája, csapaton belüli megítélése alapján egyáltalán nem meglepetés, legfeljebb abból a szempontból, hogy Sávolt és ő a honi teniszbotrány során finoman fogalmazva sem ápoltak jó viszont egymással, Fucsovics Márton felkészítése kapcsán többször is éles konfliktusba keveredtek.
A Billie Jean King-kupára keresztelt Fed-kupa Budapestre tervezett szuperdöntőjében viszont könnyen előfordulhat, hogy nem az eddigi szövetségi kapitány, Juhász Gábor vezeti a női válogatottat. Juhász korábban a kapitányi munka mellett sportigazgatóként is dolgozott a szövetségnél, Richter Attila távozása után vette át a főtitkári pozíciót, amire a szervezetnél nemrég pályázatot írtak ki, tehát lehet, hogy Juhász edzőként és főtitkárként is távozik a szövetségtől. Bár a szakembert néhányan kritizálják, mert tagja volt az előző vezetőségnek, szakmai múltja, tapasztalata és tudása kiemelkedő, így nagy kár lenne, ha „csak” teniszklub-tulajdonosként folytatná.
Tény, Juhász lehetséges utóda is nagyszerű tréner, Babos Csaba, legeredményesebb teniszezőnk, Tímea édesapja és nevelőedzője, akinek a sportágért tett erőfeszítései, munkamorálja megkérdőjelezhetetlen. Azért csak lehetséges utódról beszélhetünk, mert a tárgyalások még nem kezdődtek el, információink szerint a következő, decemberi 1-jére tervezett elnökségi ülésen dönthetnek az ügyben.
A másik érdekesség, hogy Lázár János elnök tárgyalásokat kezdeményez Ion Tiriac román üzletemberrel jogtulajdon megvásárlásáról – Tiriac egyébként a „gazdája” a budapesti ATP-versenynek, a bérleti szerződés az idén járt le, az utolsó esemény a világjárvány miatt elmaradt.
Úgy tudjuk, szó sincs előrehaladott egyeztetésekről, ez még legfeljebb első lépésnek tekinthető. Az biztos, hogy a jelenlegi MTSZ-elnökség korábban arról döntött, hogy a jövőben nem kíván bérelni ATP- vagy WTA-tornát, nemzetközi versenyt csak akkor szervezne, ha megfelelő áron és versenyhétre tud jogot vásárolni.

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben





