Tenisz: Babos bejutott a monterreyi torna döntőjébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.07. 22:48
null
Babos Tímea készülhet az idei második egyéni döntőjére (Fotó: babostimea.hu)
Babos Tímea az első szettbeli gyengélkedés után remek játékkal, 1:6, 6:2, 6:2-re legyőzte az amerikai Sachia Vickeryt a mexikói Monterreyben zajló 250 ezer dollár összdíjazású kemény pályás női tenisztorna elődöntőjében. A fináléban a spanyol Garbine Muguruza vár rá.

 

A szombati elődöntőben Babos Tímea a világranglista 91. helyén álló Sachia Vickeryvel találkozott. Eddig kétszer játszottak egymással (legutóbb 2015-ben éppen Monterreyben), és mindkét meccset Babos nyerte.

Az amerikai teniszező a pénteki negyeddöntőben sokáig magabiztosan teniszezett, majd a végére annyira elkészült az erejével, hogy már azért kellett szurkolni, egyáltalán be tudja fejezni a mérkőzést.

A 22 éves játékos kipihente magát a mai összecsapására, s az első szettben ellentmondást nem tűrően irányított, két jó adogatójáték és két brék után egy love game-et is bemutatott.

A második játszmára felszívta magát a magyar versenyző, ő is semmire hozott egy szervagémet. Igaz, 2:2-nél brékelhette volna őt az amerikai, de negyven semmiről elbukta a játékot. Ezzel jelzést adott Babosnak, hogy ő is „tud” rontani fontos ütéseket. Innentől Babos – Vickery első szettjéhez hasonlóan – magabiztosan játszott.

A mindent eldöntő szettben Vickery többször is elképesztő módon, vesztesnek tűnő labdamenetből csinált pontot, Babosnak meg kellett küzdenie minden játékért, még ha az eredmény nagy különbséget mutat is. A magyar játékos aztán a szetten belüli hatodik játékban elvette ellenfele adogatását – ezzel törte meg az amerikait –, és lendületből megnyerte a meccset.

Babos vasárnap pályafutása nyolcadik, idén a második egyéni döntőjében léphet pályára – 2012-ben megnyerte a monterreyi tornát.

Ellenfele a a spanyol Garbine Muguruza lesz, miután az első kiemelt 6:0, 7:5-re legyőzte a román Ana Bogdant a másik elődöntőben. Babos eddig ötször találkozott a spanyollal, és mindössze egy szettet nyert ellene, még 2011-ben egy ITF-tornán.

Az utolsó pont:



„Természetesen nagyon örülök a győzelemnek – értékelt Babos a saját honlapján. – Főleg egy így elveszített első játszma után. Nehéz volt. Büszke vagyok arra, hogy így küzdöttem, és így jöttem vissza a meccsbe! Az elején nem igazán éreztem az ellenfél játékát, hogy milyen sebességgel és magassággal jönnek a labdái. De tényleg örülök, hogy újra előjött a tigris üzemmód, sikerült így küzdenem és egyre jobban játszottam. Örülök a döntőnek!”

WTA-TORNA, MONTERREY (250 000 dollár, kemény pálya)
ELŐ
DÖNTŐ
Babos (magyar, 4.)–Vickery (amerikai, 7.) 1:6, 6:2, 6:2
Muguruza (spanyol, 1.)–Bogdan (román, 6.) 6:0, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik