Tenisz: az idei 22. női viadalon megvan a 21. tornagyőztes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.04. 18:52
null
Jil Belen Teichmann a selejtezőből elindulva nyert Prágában (Fotó: AFP)
A görög Maria Szakkari nyerte meg a rabati salakpályás női tenisztornát. A hatodik kiemelt játékos a szombati döntőben három szettben győzte le a hetedikként rangsorolt, brit színekben versenyző Konta Johannát. Szakkari másodszor szerepelt döntőben WTA-tornán, és először nyert.



A chilei Christian Garín döntőbe jutott Münchenben. A világranglista 47. helyezettje a szombati elődöntőben a harmadikként rangsorolt olasz Marco Cecchinatót győzte le két szettben, így harmadszor lett finalista ATP-tornán. A negyeddöntőben Garín az első kiemelt német Alexander Zverevet, Cecchinato Fucsovics Mártont búcsúztatta.

A másik elődöntőt, a negyedik helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agut, illetve az olasz Matteo Berrettini mérkőzését a heves esőzés miatt vasárnap délelőttre halasztották.

A világranglistán 146. helyezett svájci Jil Belen Teichmann nyerte meg a prágai tornát. A 21 éves játékos a szombati fináléban a cseh Karolína Muchovát győzte le három szettben, 2 óra 37 perc alatt. Mindkét teniszezőnek ez volt az első döntője WTA-tornán, eddig csak ITF-versenyen szerepeltek fináléban. Teichmann-nak nyolc mérkőzést kellett megnyernie a tornagyőzelemhez, ugyanis a selejtező első fordulójában kezdte szereplését a cseh fővárosban.

Ez volt az idény 22. női tornája, és a svájci a 21., aki nyerni tudott (eddig egyedül Petra Kvitovának sikerült dupláznia.

„Nem jutok szóhoz. Én csak harcoltam, mert tudtam, hogy nagy csata lesz. Nagyon kimerültem, de megkönnyebbültem, amikor sikerrel jártam” – nyilatkozta.

ATP 250-ES TORNA, MÜNCHEN (586 140 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Garín (chilei)–Cecchinato (olasz, 3.) 6:2, 6:4
KÉSŐBB
Vasárnap 11.00: Berrettini (olasz)–Bautista Agut (spanyol, 4.)

ATP 250-ES TORNA, ESTORIL (586 140 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Cicipasz (görög, 1.)–Goffin (belga, 4.) 3:6, 6:4, 6:4
Cuevas (uruguayi)–Davidovich Fokina (spanyol) 3:6, 6:2, 6:2
A DÖNTŐBEN
Cicipasz (görög, 1.)–Cuevas (uruguayi)

WTA-TORNA, RABAT (250 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Szakkari (görög, 6.)–Konta (brit, 7.) 2:6, 6:4, 6:1

WTA-TORNA, PRÁGA (250 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Teichmann (svájci)–Muchová (cseh) 7:6 (7-5), 3:6, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik