MTI/R. P. 2021.09.24 17:37 Frissítve: 2021.09.24 17:46

Tenisz: az exfőtitkár szerint ő csökkentette a tartozást

Az általa főtitkárként aláírt közjegyzői okiratnak köszönhetően nagyságrendileg 300 millió forinttal csökkent a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) tartozásállománya 2020 áprilisában, és a szövetség ellen nem indult felszámolási eljárás – állítja Juhász Gábor, akivel szemben munkaügyi pert indított az MTSZ. Az MTI beszámolója.

Juhász Gábor (Fotó: Koncz György)

 

Az MTSZ több száz millió forint összegű kár megtérítése miatt kezdeményezte a pert – az MTI keddi értesülése szerint, amit a jelenlegi főtitkár, Sütő Csilla megerősített –, mivel a volt főtitkár elnökségi jóváhagyás nélkül közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot tett az A–Z cégcsoport javára. Mindezt akkor, amikor az MTSZ súlyos anyagi gondjai már nyilvánvalóak voltak, állami segítséggel konszolidációra szorult, ráadásul ugyanezen cégcsoportnak korábban kifizetett összegek körében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) már több száz millió forint összegű szabálytalan kifizetést állapított meg. A közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerés alapján az MTSZ számláit inkasszálták, amely inkasszó egy éven keresztül fennállt. Idén március 11-én a NAV határozatban megállapította, hogy az A–Z Tenisz Produkció 940 837 000 forint értékben leadott számlái mögött tényleges gazdasági esemény, illetve teljesítés nem állt.

Az MTSZ korábbi, áprilisi tájékoztatása szerint a szövetség 2016 és 2020 között 8,5 milliárd forintot kapott nemzetközi versenyek megrendezésére a magyar államtól, ebből az A–Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttesen hétmilliárd forintnyi kifizetéshez jutott, átláthatatlan körülmények között.
A szövetség szerint Juhász Gábor tavaly áprilisban az A–Z Tenisz Produkció Kft.-vel (527 375 463 Ft) és az A–Z Produkció Kft.-vel (39 714 519 Ft) kötött megállapodást, amelyben a szövetség tartozását elismeri, miközben az állami támogatást biztosító Emmi már elutasította 425 993 567 forintig a kifizetést a két cégnek eredetileg nem támogatott, a költségtervben nem szereplő, illetve duplán számlázott tételek miatt.

Juhász Gábor ugyanakkor azt írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, hogy a szövetség több év alatt felhalmozott, több mint 650 millió forintos számlatartozásából 150 millió tőke és a teljes összeg kamatainak elengedését vállalta a hitelező A–Z Tenisz Produkció Kft. A fennmaradó összeg megfizetésére fizetési haladékot adott a szövetségnek, és vállalta, hogy nem indít felszámolási eljárást a szövetség ellen. Kiemeli: a főtitkárként aláírt közjegyzői okiratnak köszönhetően nagyságrendileg, 300 millió forinttal csökkent a szövetség tartozásállománya 2020 áprilisában.

Emlékeztet rá, hogy főtitkári kinevezésekor, 2020 februárjában a szövetség már fizetésképtelen volt, több hitelezője – így az A–Z Tenisz Produkció Kft. is – felszámolási eljárás megindítását helyezte kilátásba.

„A felszámolás elkerülése minden tisztségviselőnek kötelessége, és az akkor már megbízását teljesítő pénzügyi biztosnak is feladata volt. Az egész magyar tenisz nyert azzal, hogy a szövetség ellen nem indult felszámolási eljárás” – fogalmazott Juhász Gábor, aki még hozzátette: meglepetésként érte a munkaügyi per, mert „az átadás-átvétel folyamatában aktívan, konstruktívan” közreműködött, és szerinte „minden általa ismert körülmény és helyzet az új elnökség számára is ismeretes volt”.

Márciusban a teniszszövetség több mint 250 millió forintos keresetet indított másik volt főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-torna kapcsán. A kereset szerint Richter Attila mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. Ezért az MTSZ új elnöksége a büntetőfeljelentést követően peres úton visszaköveteli Richter Attilától az általa okozott kárt.

(MTI) 

2021.10.17 16:11:04

Tenisz B. D. K.

A gyönyörű orosz sportolónő fotóiban könnyen el lehet merülni.

2021.10.11 09:39:39

Tenisz MTI/K. B.

A női mezőnyben három román játékos esett ki a harmadik fordulóban.

2021.09.26 20:35:39

Tenisz MTI/K. B.

A csapat behozhatatlan, 14–1-es előnyre tett szert, így nyert Bostonban.

2021.09.26 08:55:05

Tenisz LÁNDORI BALÁZS

Huszonkét évvel az első GS-győzelme után végre magához ölelné a 24. egyéni trófeáját.

2021.09.22 13:54:54

Tenisz T. B.

Először adott interjút a Wimbledonban Hubert Hurkacz ellen megsérülő