A második kiemeltként az első fordulóban erőnyerő Federer három tornagyőzelmével rekorder a Qatar Openen, Jeremy Chardyval vagy Daniel Evansszel találkozik majd első mérkőzésén.
„Bizonyos szempontból hosszú év van mögöttem, főleg a rehabilitáció miatt. Mankóztam először, majd másodszor is, aztán végre újra a pályán lehettem, edzhettem, játszhattam” – mondta a teniszező. – „Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog menni a játék. Természetesen rengeteg kérdőjel veszi körül a visszatérésemet, még az én fejemben is. Nem tudom, mire számítsak, de az elvárásaim magammal szemben nagyon alacsonyak. Egyelőre csak örülök, hogy itt lehetek, és hogy ismét versenyen játszhatok, függetlenül attól, hogy mi lesz a vége.”
Arra a kérdésre, hogy voltak-e kétségei a visszatérésével kapcsolatban, Federer így válaszolt:
„Az ember mindig kételkedik. Egy operáció után mindig vannak jobb és rosszabb napok. De összességében pozitív embernek tartom magam, remek csapat vesz körül és nagyszerű családom van. Az volt a cél, hogy egy napon újra teljesen egészséges legyek – a teniszhez és az élethez is” – fogalmazott a svájci sztár.
Ugyanezen a tornán indul Fucsovics Márton is, aki az első körben a szerb Dusan Lajoviccsal találkozik kedden.
(MTI)

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén



