Tenisz: a WTA felfüggesztette a kínai tornákat Peng Suaj helyzete miatt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.01. 21:30
null
Peng Suaj helyzete miatt függeszti fel a kínai tornákat a WTA (Fotó: AFP)
A női tenisztornákat szervező WTA szerdán felfüggesztette a kínai versenyeket Peng Suaj helyzete miatt – közölte az MTI.

 

„Nem tudom, miként kérhetnénk a sportolóinkat, hogy ott játsszanak, miközben Peng Suaj nem kommunikálhat szabadon és látszólag nyomást gyakoroltak rá, hogy mondjon ellent a szexuális zaklatásról szóló állításainak” – fogalmazott Steve Simon, a szervezet első számú vezetője.

Hozzátette, ebben a helyzetben aggasztanák azok a kockázatok, amelyekkel minden játékosnak szembe kellene néznie, ha 2022-ben Kínában rendeznének tornákat.

„A WTA világosan kifejezte, mire van szükség. Megismételjük felhívásunkat egy teljes és átlátható, cenzúra nélküli vizsgálatra Peng Suaj szexuális zaklatással kapcsolatos vádjáról” – jelentette ki Simon.

A 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-tornagyőztes játékosról azóta nem volt hír, hogy közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest. A posztot fél órával a megjelenése után eltávolították, Peng pedig azt követően nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését.

Peng váratlan és hosszan tartó eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak, a WTA pedig bejelentette: kész valamennyi versenyét elhozni Kínából, amennyiben nem kap megnyugtató választ a játékossal kapcsolatban. Másfél hete Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke videotelefonon beszélt Penggel, az eszmecserének tanúja volt Emma Terho, a NOB sportolói bizottságának finn vezetője és Li Ling-vej, a NOB kínai tagja. A félórás beszélgetés során a teniszező közölte, hogy biztonságban van pekingi házában, jól érzi magát, és barátaival, családtagjaival tölti az időt.

A WTA szerint ez a videó önmagában nem elégséges, mert az továbbra sem világos, hogy Peng szabad-e és képes-e önálló, szabad döntéseket hozni vagy cselekedni kényszer nélkül. Simon különféle kommunikációs eszközökön keresztül elérte ugyan Penget, de az e-mailjeire kapott válaszokat szerinte egyértelműen mások befolyásolták.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
6 órája

Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

Tenisz
2025.07.17. 21:17

Bondár Anna egyesben negyeddöntős, párosban elődöntős a hamburgi salakon

Tenisz
2025.07.17. 17:53

Tenisz: a hazai torna után visszavonul a világranglista korábbi ötödik helyezettje

Tenisz
2025.07.17. 13:37

Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.07.17. 11:42

Gálfi szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Bondár is negyeddöntős párosban Hamburgban

Tenisz
2025.07.16. 17:33

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Gálfi Dalma és Bondár Anna is bejutott a második fordulóba Hamburgban

Tenisz
2025.07.15. 13:08
Ezek is érdekelhetik