Tenisz: a fiatalokra is számít a kapitány a Davis-kupa-döntőben

Vágólapra másolva!
2021.10.25. 21:00
null
Köves Gábor (középen) Fucsovics mellett a fiatalokra is számít (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Október 25-ig kellett megnevezni a bő egy hónap múlva kezdődő Davis-kupa döntőjében szereplő válogatottaknak azokat a játékosokat, akik majd pályára léphetnek a 18 válogatott részvételével zajló tornán, így többek között Köves Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is leadta a maga névsorát. Amely nem tartalmaz igazán nagy meglepetést, hacsak nem tekintjük az idény alig-alig versenyző Balázs Attila nevezését annak.

Köves Gábor a következő öt játékost nevezte a november 25. és december 5. között sorra kerülő tornára: Fucsovics Márton (a világranglistán 39.) , Balázs Attila (130.), Piros Zsombor (347.), Valkusz Máté (417.), és Marozsán Fábián (431.).

„Bízom benne, hogy mindenki egészséges lesz, de azt tudni kell, hogy Balázs Attila ebben az esztendőben nem sokat tudott versenyezni. Valószínűleg ő a párosban tud majd a csapat segítségére lenni. Az egyéni mérkőzéseket illetően pedig Fucsovics mellett a fiatalokra számítok. Azt is fontos tudni, hogy a Davis-kupa hetéig lehet cserélni, akár három játékost is meg lehet változtatni, de persze ez a forgatókönyv nálunk sajnos nem áll fent” – mondta a Magyar Teniszszövetségnek Köves Gábor.

A magyar válogatott nem került könnyű csoportba, hiszen a hatszoros bajnok Ausztrália ellen kezd november 27-én, majd másnap november 28-án a korábbi döntős Horvátország ellen lép pályára – mindkét mérkőzését Torinóban játssza majd.

A 2019-ben megújított lebonyolítású döntő tornán – ami a korábbi világcsoportnak felel meg – 18 válogatott szerepel, amelyeket 6 hármas csoportba sorsoltak. A csoportokban mindenki egyszer játszik mindenkivel, mégpedig két egyest követően egy párosmeccset – ráadásul egy találkozót egy nap alatt lerendeznek. A csoportokból a hat győztes mellett a két legjobb második kerül tovább a legjobb nyolc közé, ahonnan már a hagyományos, kieséses rendszerben folytatódik a torna.



Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36

Januártól felfüggesztik a teniszmeccseket extrém hőség esetén

Tenisz
2025.12.16. 11:02
Ezek is érdekelhetik