Roland Garros: nem történhet meg az, ami az Adria Touron

2020.07.06. 13:38
A Roland Garros szervezői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a francia nyílt teniszbajnokságon ne ismétlődjenek meg a Novak Djokovics által rendezett Adria Touron történtek.

A szerb világelső által életre hívott sorozatot követően több játékos – köztük a 17-szeres Grand Slam-győztes belgrádi sztár is – elkapta a koronavírust. A Roland Garros szervezői szerint talán túlságosan is magabiztosak voltak az illetékesek ezen a viadalon, amelyen több ezer szurkoló lehetett jelen, a játékosok pedig ölelkezve álltak oda közös fényképezésre a mérkőzések után.

Guy Forget, a párizsi torna igazgatója elmondta, a tervek szerint a szeptember 27-én rajtoló salakpályás verseny ideje alatt a Roland Garros-központ hatvan százalékos kihasználtság mellett működhet majd és minden látogatónak kötelező lesz a maszk viselése. A korábbi kiváló játékos hozzátette: ez várhatóan napi 20 ezer embert jelent, és rendkívül szigorú egészségügyi előírásoknak kell megfelelni. Megjegyezte: ugyan egyelőre úgy tűnik, a futballmérkőzéseknél jól működnek a zárt kapus találkozók, ám egy ilyen grandiózus eseményen szükség van a nézőkre.

Franciaországban májusban enyhítettek a korlátozásokon, az elmúlt napokban újra 500 fölé emelkedett a napi megbetegedések száma.

Legfrissebb hírek

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
19 órája

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
23 órája

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2026.10.13. 07:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38