Djokovics kétszettes hátrányból fordított Cicipasz ellen a döntőben

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 14:56
null
Novak Djokovic másodszor nyerte meg a Roland Garrost (Fotó: AFP)
A francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyesének döntőjében Novak Djokovics kétszettes hátrányból felállva 6:7 (6–8), 2:6, 6:3, 6:2, 6:4-re legyőzte az első GS-döntőjét játszó Sztefanosz Cicipaszt.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Novak Djokovics (szerb, 1.)–Sztefanosz Cicipasz (görög, 5.) 6:7 (6–8), 2:6, 6:3, 6:2, 6:4.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első szettben mindkét teniszező – szinte – hibátlanul játszott a saját szerváinál. Egyikük sem bukta el adogatójátékát egészen 5:5-ig. Ekkor Cicipasz több hibát is kikényszerített rutinos ellenfeléből, s brékelt, Djokovics azonban rögtön egy brékkel válaszolt – 6:6. Jöhetett a tie break, amit jobban kezdett a görög, és végül meg is nyerte azt 8–6-ra.

A második játszmában nem volt kérdés, hogy ki a jobb: Cicipasz nem ismert elveszett labdát, amit lehetett, szinte mindent visszaütött – minimális hibaszázalékkal –, míg Djokovics több ki nem kényszerített hibát is vétett. A szettet 6:2-re a görög nyerte, s így már csak egy játszmára volt élete első GS-tornagyőzelmétől.

A túloldalon azonban a 18-szoros Grand Slam-győztes szerb állt, így távol állt attól, hogy feladja. Djokovics 2:1-es vezetésnél brékelt – a 7. bréklabdájával – majd lesimázta ezt a szettet 6:3-mal.

A negyedik szett elején Cicipaszt percekig ápolni kellett. Végül tudta folytatni a játékot, de nem ugyanazon a színvonalon: kezdetben nagyon sokkal lassabban teniszezett, amit Djokovics kihasznált, s a szettet 6:2-re behúzva egyenlített.

Az ötödik, utolsó játszmában Djokovics 2:1-es vezetés után brékelni tudta Cicipaszt, utána pedig elég volt mindig csak a saját adogatójátékára koncentrálnia. 5:4-nél a szerb adogatott a győzelemért, s bár Cicipasz 40:40-re még visszajött, kikapott 6:4-re.

Novak Djokovicsnak ez karrierje második Roland Garros-győzelme, s a 19. (!) Grand Slam-sikere. Ez volt karrierje hatodik győzelme kétszettes hátrányból – úgy, hogy ezen a tornán már korábban is volt egy: a fiatal olasz Lorenzo Musetti ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik