Tenisz: Federer kihagyja az olimpiát, idén már nem versenyez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 20:29
Kihagyja a riói olimpiát, és idén már egy tenisztornán sem indul Roger Federer, a svájciak 17-szeres Grand Slam-bajnoka.

A 34 éves sztár kedden közölte, hogy korábbi térdsérülése után hosszabb rehabilitációra van szüksége.

„Rendkívül csalódott vagyok, hogy nem képviselhetem hazámat az olimpián, és hogy nem léphetek pályára már ebben a szezonban. Miután konzultáltam az orvosaimmal, meghoztam ezt a nagyon nehéz döntést, mivel az év eleji térdműtétem hosszabb rehabilitációt igényel” – jelentette be Federer, hozzátéve, orvosai arra intették, hogy ha még néhány évig a legjobbak között akar szerepelni, akkor a térdének és az egész szervezetének pihenésre van szüksége.

A svájci teniszező 2008-ban Pekingben párosban aranyérmes lett Stan Wawrinka oldalán, 2012-ben Londonban pedig egyesben ezüstérmet nyert.

A világranglistán harmadik Federer idén 21 meccset nyert és hetet elvesztett. Mindössze hét tornán indult, egyet sem nyert meg, hat versenytől pedig térd-, illetve hátproblémák miatt visszalépett.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik