Li Na sikerével két kínai a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2010.01.25. 07:56
null
„Na, megcsináltam!” (fotók: Reuters)<br />
Az Australian Open nyolcadik napj&aacute;nak d&eacute;lelőtti programj&aacute;ban a nőkn&eacute;l az amerikai Venus Williams &eacute;s a k&iacute;nai Li Na jutott be a negyedd&ouml;ntőbe, m&iacute;g a f&eacute;rfiakn&aacute;l Novak Djokovics &eacute;s Nyikolaj Davigyenko vette sikerrel az &uacute;jabb akad&aacute;lyt. A juniorok k&ouml;z&ouml;tt Fucsovics M&aacute;rton is bemutatkozott: egyesben sz&eacute;p győzelmet aratott, p&aacute;rosban azonban meglepet&eacute;sre kiesett. Babos T&iacute;mea az egyes ut&aacute;n a p&aacute;ros első k&ouml;r&eacute;t is sikerrel vette.


A centerpályán először Venus Williams az olasz Francesca Schiavone ellen lépett pályára, és az esélyesebb amerikai végül három játszmában győzött. Az első szettben Williams még nem találta a ritmust, a folytatásban azonban váltani tudott, Schiavone pedig ekkor már nem tudta megállítani az amerikait, aki a következő körben azzal a Li Nával mérkőzik, aki a második fordulóban Szávay Ágnest verte meg.

Az ázsiai lány gyakorlatilag két sima játszmában lépett túl a dán Caroline Wozniackin, aki eddig szettveszteség nélkül menetelt, ezúttal azonban nem tudta hozni legjobbját.

Bár nehéz általánosságokat megfogalmazni egy-egy torna alapján, feltűnő, hogy a kínaiak mennyit fejlődtek az elmúlt időben, Cseng Csie és Li Na személyében ketten is képviseltetik magukat a negyeddöntőben, és ugyan egyikőjük sem számít esélyesnek – Cseng Csie az orosz Marija Kirilenko ellen lép majd pályára – szemmel látható a fejlődésük.

A férfiaknál a harmadik helyen kiemelt Novak Djokovics simán vette a lengyel Lukasz Kubot jelentette akadályt, a szerbnek a torna ezen szakasza gyakorlatilag egy jó edzéssel ért fel a negyeddöntő előtt, amelyben a Jo-Wilfried Tsonga–Nicolás Almagro párosítás továbbjutójával találkozik.

A centerpálya következő mérkőzésén sokkal nagyobb volt a harc, a rengeteg hibát hozó, ötszettes összecsapás végén Nyikolaj Davigyenko örülhetett, míg Fernando Verdasco csalódottan ballaghatott az öltözőbe.

„Tavaly még azt olvastam magamról az újságokban, hogy »jégember« vagyok, most pedig hogy jól nézek ki, és hasonlók. Érdekes a változás” – mondta a korábbi világelső Jim Courier-vel készült, mérkőzés utáni interjújában Davigyenko, aki elmúlt év végi sikere, az ATP-vb megnyerése óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a sajtó is egyre többet foglalkozik vele. Az orosz a kellemetlen helyzetből is jól vágta ki magát, a „Kivel találkozna szívesen a következő körben?” kérdés után a közönség felé fordult, és azt kérdezte: „Ti kit szeretnétek?”

Davigyenko következő ellenfele a világelső svájci Roger Federer és a hazai közönség támogatását élvező Lleyton Hewitt párharcának győztese lesz…

FUCSOVICS MÁRTON: GYŐZELEM ÉS VERESÉG

Megkezdte szereplését a juniorok között a párosban US Open-győztes Fucsovics Márton. A magyar fiú a junior férfi egyes első fordulójában két játszmában aratott magabiztos győzelmet az orosz Alekszander Rumjancev felett, párosban azonban – első kiemeltként – a svéd Daniel Berta oldalán meglepetésre kikapott egy holland kettőstől.

 

A junior lányok egyesét tegnap győzelemmel kezdő Babos Tímea párosban is sikerrel mutatkozott be. A kanadai Gabriela Dabrowskival az oldalán simán győzött le egy dél-koreai, japán duót.

 
NŐI EGYES, 4. FORDULÓ
Li Na (kínai, 16.)–Wozniacki (dán, 4.) 6:4, 6:3
V. Williams (amerikai, 6.)–Schiavone (olasz, 17.) 3:6, 6:2, 6:1
A teljes ágrajzot itt tekintheti meg.
FÉRFI EGYES, 4. FORDULÓ
Djokovics (szerb, 3.)–Kubot (lengyel) 6:1, 6:2, 7:5
Davigyenko (orosz, 6.)–Verdasco (spanyol, 9.) 6:2, 7:5, 4:6, 6:7, 6:3
A teljes ágrajzot itt tekintheti meg.
AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (24 094 000 ausztrál dollár, kemény pálya) 
JUNIOR FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Fucsovics (magyar, 6.)–Rumjancev (orosz) 6:1, 6:0
JUNIOR FÉRFI PÁROS
Eleveld, Lupescu (holland)–Berta, Fucsovics (svéd, magyar, 1.) 6:2, 7:6
JUNIOR NŐI PÁROS
Babos, Dabrowski (magyar, kanadai, 1.)–Szeung-Jon Hong, Ozaki (dél-koreai, japán) 6:3, 6:1
Davigyenko, a „jégember
Davigyenko, a „jégember

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik