Djokovics bemelegített; Wozniacki lent, Kirilenko fent

Vágólapra másolva!
2012.08.29. 08:39
null
Djokovics ritkán került szorult helyzetbe Lorenzi ellen (Fotók: Action Images)
Már az amerikai nemzetközi tenisztorna első fordulójában kiesett a nőknél a korábbi világelső Caroline Wozniacki. A 8. helyen kiemelt dán teniszezőt a román Irina-Camelia Begu búcsúztatta 6:2, 6:2-vel, akinek ez volt az első sikere top 10-es versenyző ellen. Kiesett Caroline Wozniacki, továbbjutott Novak Djokovics.

 

NŐK

Már megszokhattuk, hogy a női teniszezőknél általában hamarabb kezdődik a csillaghullás a nagy tornákon, mint a férfiaknál, ám hogy Caroline Wozniacki kiesett a US Open első fordulójában, idei teljesítményét látva alighanem már nem is olyan nagy meglepetés.

Kirilenko következő ellenfele Arn Gréta lesz
Kirilenko következő ellenfele Arn Gréta lesz

A kisebb sérüléssel bajlódó dán akárcsak Wimbledonban, Flushing Meadowsban is az első kör után csomagolhat, így idei legjobb eredménye a melbourne-i negyeddöntő, s ezzel már-már érthetetlenné teszi 2010 végét, a 2011-es év elejét, amikor GS-siker nélkül is magabiztosan vezette a világranglistát.

Hogy Wozniackit mennyire befolyásolta sérülése, nem tudni, mindenesetre a román Irina-Carmelia Begu ezzel nem különösebben foglalkozott, és már-már könnyedén, 6:2, 6:2-re győzte le riválisát, s ezzel életében először jött ki győztesen egy top 10-es játékos elleni összecsapásból.

Wozniackihoz hasonlóan a korábbi Roland Garros-győztes Francesca Schiavone sincs túl nagy formában. Igaz, az olasztól aligha várt bárki is kiugró eredményt az amerikai kemény pályás versenyeken, ám a Cincinnatit követő New York-i első körös búcsú számára is csalódás lehet. Az amerikai közönség viszont ezt aligha sajnálta, hiszen a még mindig csak 19 éves Sloane Stephens akadályozta meg Schiavone nagy amerikai kiteljesedését, s ha a fiatal lány lendülete nem törik meg a folytatásban – elsőként a nem épp verhetetlen német Tatjana Malek ellen –, akkor biztosíthatja helyét az év végére a világranglista top 50-es mezőnyében.

Más kiemeltekkel ellentétben Marija Kirilenko kitűnő formában van, az olimpiai 4., New Haven-i döntős orosz lány Chanelle Scheepers ellen is bizonyította ezt. Ez bizonyára remek hír barátja, Alekszandr Ovecskin és a jégkorongos helyzetébe magukat szívesen képzelő férfiszurkolók számára. Kevésbé lehet az viszont Arn Grétának, aki a második fordulóban lesz kénytelen szembenézni a 25 éves orosszal.

FÉRFIAK

Könnyed győzelemmel mutatkozott be a férfiaknál Novak Djokovics. A szerb világranglista-2. életét Paolo Lorenzi cseppet sem tudta megkeseríteni: az olasz mindössze két játékot tudott nyerni a 73 percig tartó mérkőzésen, ami így a szerbnek inkább minősült laza bemelegítőnek a folytatásra, mint kezdeti edzőmeccsnek. A címvédő ellenfele a következő körben a brazil Rogerio Dutra Silva lesz – ebben a formában aligha okozhat gondot számára.

Stanislas Wawrinka és az ifjú titán Bernard Tomic szetthátrányból, az örök küzdő Markosz Bagdatisz döntő szettben jutott tovább. A legnagyobb név a búcsúzók közül a salakspecialista Juan Mónaco, aki ugyan nyert ebben az évben is három tornát a vörös borításon, ám továbbra sem jutott túl a negyedik fordulón egyik Grand Slamen sem.

AZ ARN GRÉTA–SZÁVAY ÁGNES ÉS A BABOS TÍMEA–JOHANNA KONTA MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHAT RÉSZLETEKET!

US OPEN, NEW YORK (25 526 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Begu (román)–Wozniacki (dán, 8.) 6:2, 6:2
Soler-Espinosa (spanyol)–Kudrjavceva (orosz) 6:3, 6:2
Stephens (amerikai)–Schiavone (olasz, 22.) 6:3, 6:4
Malek (német)–Amanmuradova (üzbég) 4:6, 6:2, 6:4
Kirilenko (orosz, 14.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:2, 6:1
Martínez-Sánchez (spanyol)–Lucic (horvát) 6:3, 7:5
Govorcova (fehérorosz)–Paszek (osztrák, 29.) 6:3, 6:4
Bertens (holland)–McHale (amerikai, 21.) 6:4, 4:6, 6:3
Pucskova (orosz)–Falconi (amerikai) 7:6, 6:7, 6:3
Errani (olasz, 10.)–Muguruza (spanyol) 6:3, 6:7, 6:1
AZ 1. FORDULÓ ÖSSZES EREDMÉNYÉT ITT TALÁLJA!
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Flipkens (belga)
Rybariková (szlovák)–Cseng Csie (kínai, 28.)
Kr. Plisková (cseh)–Minella (luxemburgi)
Tatisvili (grúz)–Cirstea (román)
Li Na (kínai, 9.)–Dellacqua (ausztrál)
Robson (brit)–Clijsters (belga, 23.)
Lepchenko (amerikai, 31.)–Rodionova (ausztrál)
Gallovits-Hall (romániai)–Stosur (ausztrál, 7.)
Sarapova (orosz, 3.)–Domínguez-Lino (spanyol)
Burdette (amerikai)–Hradecká (cseh)
Petrova (orosz, 19.)–Halep (román)
Wozniak (kanadai)–Safárová (cseh, 15.)
Bartoli (francia, 11.)–Oprandi (olasz)
Mladenovic (francia)–Pavljucsenkova (orosz, 17.)
Wickmayer (belga, 25.)–Parmentier (francia)
Cornet (francia)–Kvitová (cseh, 5.)
Begu (román)–Soler-Espinosa (spanyol)
Pironkova (bolgár)–Morita (japán)
Stephens (amerikai)–Malek (német)
Arvidsson (svéd)–Ivanovics (szerb, 12.)
Kirilenko (orosz, 14.)–Arn (magyar)
Voszkobojeva (kazah)–Hlavácková (cseh)
Vesznyina (orosz)–Makarova (orosz)
Martínez-Sánchez (spanyol)–S. Williams (amerikai, 4.)
Kerber (német, 6.)–V. Williams (amerikai)
Konta (brit)–Govorcova (fehérorosz)
Bertens (holland)–Pucskova (orosz)
Dusevina (orosz)–Errani (olasz, 10.)
Cibulková (szlovák, 13.)–Jovanovszki (szerb)
Svedova (kazah)–Vinci (olasz, 20.)
Jankovics (szerb, 30.)–Arruabarrena-Vecino (spanyol)
Suárez-Navarro (spanyol)–A. Radwanska (lengyel, 2.)
US OPEN, NEW YORK (25 526 000 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ
Querrey (amerikai, 27.)–Lu Jen-hszün (tajvani) 6:7, 6:4, 6:4, 7:5
Tomic (ausztrál)–Berlocq (argentin) 4:6, 7:5, 6:3, 6:4
Fognini (olasz)–Roger-Vasselin (francia) 3:6, 5:7, 6:4, 6:4, 7:5
García-López (spanyol)–Mónaco (argentin, 10.) 3:6, 1:6, 6:4, 7:6, 7:6
Dolgopolov (ukrán, 14.)–Levine (amerikai) 3:6, 4:6, 6:4, 6:1, 6:2
Bagdatisz (ciprusi)–Bachinger (német) 6:2, 4:6, 6:4, 6:7, 7:6
Wawrinka (svájci, 18.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:7, 7:6, 6:4, 6:2
Benneteau (francia, 31.)–O. Rochus (belga) 7:6, 6:2, 6:3
Novikov (amerikai)–Janowicz (lengyel) 6:2, 7:6, 3:6, 6:3
D. Silva (brazil)–Gabasvili (orosz) 4:6, 6:4, 6:7, 6:3, 7:5
Djokovics (szerb, 2.)–Lorenzi (olasz) 6:1, 6:0, 6:1
AZ 1. FORDULÓ EDDIGI EREDMÉNYEIT ITT TALÁLJA!
A 2. FORDULÓ MÁR ISMERT PÁROSÍTÁSAI
Federer (svájci, 1.)–Phau (német)
Ramos (spanyol)–Verdasco (spanyol, 25.)
Fish (amerikai, 23.)–Davigyenko (orosz)
Wang (tajvani)–Simon (francia, 16.)
Almagro (spanyol, 11.)–Petzschner (német)
Cipolla (olasz)–Sock (amerikai)
Querrey (amerikai, 27.)–Ramírez-Hidalgo (spanyol)
Zopp (észt)–Berdych (cseh, 6.)
Murray (brit, 3.)–Dodig (horvát)
Andújar (spanyol)–López (spanyol, 30.)
Granollers (spanyol, 24.)–Blake (amerikai)
Mathieu (francia)–Raonic (kanadai, 15.)
Cilic (horvát, 12.)–Brands (német)
Smyczek (amerikai)–Nisikori (japán, 17.)
Chardy (francia, 32.)–Ebden (ausztrál)
Klizan (szlovák)–Tsonga (francia, 5.)
Roddick (amerikai, 20.)–Tomic (ausztrál)
Fognini (olasz)–García-López (spanyol)
Dolgopolov (ukrán, 14.)–Bagdatisz (ciprusi)
Darcis (belga)–Wawrinka (svájci, 18.)
Benneteau (francia, 31.)–Novikov (amerikai)
D. Silva (brazil)–Djokovics (szerb, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik