Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

„Nagyon jól vagyok, a műtétet követő estén haza is jöttem, és el is kezdtem a rehabilitációt. Szeretném ezt a sérülést picit meghazudtolni, nem tudom, meg tudom-e tenni, de egy kicsit korábban visszatérni belőle, mint amit mondanak. Négy-hat hetet jósoltak kihagyásként, de szeretném, ha négy héten belül meg tudnám csinálni. Minden erőmmel azon vagyok, hogy minél hamarabb visszatérjek a pályára” – mondta Tóth Balázs, hozzátéve, hogy eredetileg keresztszalag-szakadástól tartott, de szerencsére nem ez volt a diagnózis.
Az elmúlt hetekben kivételes formában védő kapus elmondta, hogy Marco Rossi az elsők között érdeklődött a hogylétéről.
„Társakkal is beszéltem, Rossi pedig a lecserélésem után szerintem fél órával írt is, az állapotomról érdeklődött. Jól esett, hogy ennyire aggódnak miattam, éreztem felőle is a bizalmat, ez is erőt ad a visszatérésre és a pozitivitásra. A legutóbbi sérülésnél nem kaptam ilyen figyelmet, amit most kapok, előre tekintő vagyok” – fogalmazott, majd szót ejtett a hiányában a válogatott kapujába várhatóan visszatérő Dibusz Dénesről.
„Beszéltünk, Dénes is üzent nekem a sérülésem után, az is nagyon jólesett. Nagyon jó kezekben lesz a válogatott, Dénes elképesztő teljesítményt nyújt, klubszinten is, de a válogatottban én talán egy olyan meccsére emlékszem, amely nem volt annyira jó, egyébként mindig extra volt. Bízom benne, hogy az első meccsen nem lesz rá szükség, és a második, immár tét nélküli találkozón parádés teljesítményt fog nyújtani. Szerintem így lesz. Nagyon szeretem és tisztelem, szurkolok neki és az egész válogatottnak is” – mondta.
Az örmény válogatott kerete Magyarország és Portugália ellen
Kapusok: Henri Avagjan (Pjunyik), Ognjen Csancsarevics (Noa), Arszen Beglarjan (Alaskert)
Védők: Kamo Hovhanniszjan (Ararat), Szergej Muradjan (Noa), Georgi Harutjunjan (Puskás Akadémia), Sztyopa Mkrcsjan (NK Osijek), Nair Tiknizjan (Crvena zvezda), Edgar Grigorjan (Ararat), Erik Pilojan (Urartu), Artyom Bandikjan (CSZKA Moszkva)
Középpályások: Eduard Szpercjan (Krasznodar), Karen Muradjan (Ararat), Ugochukwu Iwu (Rubin Kazany), Karen Nalbandjan (Alaskert), Narek Agaszarjan (Urartu)
Támadók: Zsirajr Sagojan (Ararat), Vahan Bicsakcsjan (Legia Warszawa), Edgar Szevikjan (Akron), Artur Szerobjan (Ararat), Hrant Leon-Ranos (Borussia Mönchengladbach), Narek Grigorjan (Farul Constanta), Gor Manveljan (Noa), Arajik Elojan (Ararat)
A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország)
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)
EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország
| AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA |
|
|
|
|
|
|
|
| 1. Portugália | 4 | 3 | 1 | – | 11–4 | +7 | 10 |
| 2. MAGYARORSZÁG | 4 | 1 | 2 | 1 | 8–7 | +1 | 5 |
| 3. Írország | 4 | 1 | 1 | 2 | 4–5 | –1 | 4 |
| 4. Örményország | 4 | 1 | – | 3 | 2–9 | –7 | 3 |

Eltemették Jenei Imrét







