Aus. Open: Cicipasz nagyot küzdött, negyeddöntős

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 14:09
null
Sztefanosz Cicipasz óriási csatában nyert Taylor Fritz ellen (Fotó: AFP)
Magyar idő szerint hétfőn a világranglistán második Danyiil Medvegyev, a negyedik pozícióban tanyázó Sztefanosz Cicipasz, a kilencedik Félix Auger-Aliassime és a tizedik Jannik Sinner is a legjobb nyolc közé jutott az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon (Australian Open). A nők között a korábbi világelső Simona Halep a nyolcaddöntőben búcsúzott, ahogyan a világranglista jelenlegi második helyezettje, a fehérorosz Arina Szabalenka is – a 2020-ban Roland Garros-győztes Iga Swiatek viszont bejutott a következő körbe.

 

FÉRFIAK

Az Australian Openen kétszer elődöntősSztefanosz Cicipasz nem kezdte jól az amerikai Taylor Fritz (ATP-22.) elleni összecsapást: noha a görög játékos szervái alapvetően rendben voltak, fogadóként nem teljesített úgy, ahogyan azt tőle megszokhattuk, így az amerikai jutott előnyhöz (6:4). A második szettben jobban szerepelt a görög, mint az elsőben, s úgy nyert 6:4-re, hogy elvette Fritz utolsó adogatását. A harmadik etapban Cicipasz hiába hárított tízből kilenc bréklabdát, a szett 6:4-gyel az amerikaié lett. A negyedik játékrészben a görög dominált (6:3), és az utolsóban az döntött az ő javára, hogy Fritz elbukta az ötödik adogatását. Cicipasz tehát 4:6, 6:4, 4:6, 6:3, 6:4-re győzött.

A tavalyi döntős, US Open-győztes Danyiil Medvegyev az első szettben magabiztosan, 6:2-re nyert az amerikai Maxime Cressy (ATP-70.) ellen, ám a folytatásban kiegyenlítődött a játék képe. A második felvonásban egyik sportoló sem veszítette el az adogatását, így a tie-breakben dőlt el a szett sorsa, amelyet 7–4-gyel az orosz húzott be. De Cressy nem adta fel, a következő felvonásban is hozta a szervagémjeit – ahogyan Medvegyev is –, és a tie-breakben ezúttal ő bizonyult jobbnak, 7–4-re. A negyedik szettben 5:5-ig megint fej fej mellett haladtak a felek, ekkor Medvegyev elvette 24 éves riválisa adogatását, majd hozta a sajátját, így összességében 6:2, 7:6, 6:7, 7:5-ös diadalt aratott.

Jannik Sinner magabiztos játékot mutatott (Fotó: AFP)
Jannik Sinner magabiztos játékot mutatott (Fotó: AFP)

Szintén szoros összecsapáson nyert a 21 évesFélix Auger-Aliassime, a kanadai játékos a US Open 2014-es bajnokát, az Australian Openen kiváló formát mutató horvát Marin Cilicet (ATP-27.) verte meg. A kanadai az első szettet 6:2-re elveszítette, a második és a negyedik tie-breakkel, míg a harmadik 6:2-vel lett az övé, tehát 2:6, 7:6, 6:2, 7:6-os sikerrel nyolc közé jutott.

Az olaszok 20 éves reménysége, Jannik Sinner (ATP-10.) gyakorlatilag simán, három szettben, 7:6, 6:3, 6:4-re múlta felül az ausztrál Alex de Minaurt (ATP-42.). Sinner tavaly az első, 2020-ban pedig a második körben búcsúzott Melbourne-ben.

NŐK

A Roland Garros és Wimbledon egyszeres bajnoka, a korábbi világelsőSimona Halep (WTA-15.) nem bírt a francia Alizé Cornet-val (WTA-61.). A román játékos az első szettben 6:4-re maradt alul, a másodikban 6:3-mal szépített, de a végjátékot a 32 éves vetélytársa bírta jobban, Cornet 6:4-re győzött, s pályafutása során először negyeddöntőbe jutott Grand Slam-tornán.

Iga Swiatek öröme (Fotó: AFP)
Iga Swiatek öröme (Fotó: AFP)

A románok másik kiválósága, Sorana Cirstea (WTA-38.) is búcsúzott, mivel kikapott a 2020-ban Roland Garros-győztesIga Swiatektől (WTA-9.). Pedig az első szett Cirsteáé lett (7:5), ám a folytatásban – főleg fogadóként – sokkal jobban játszott a lengyel, aki 5:7, 6:3, 6:3-ra nyert.

Szintén háromszettes vereséget szenvedett a belga Elise Mertens (WTA-26.), nála az amerikai Danielle Collins (WTA-30.) bizonyult jobbnak, 4:6, 6:4, 6:4-re.

Kaia Kanepi izgalmas összecsapáson győzött Arina Szabalenka ellen (Fotó: AFP)
Kaia Kanepi izgalmas összecsapáson győzött Arina Szabalenka ellen (Fotó: AFP)

Az immár 36 esztendős észt játékos, Kaia Kanepi (WTA-115.) 7:5-re elbukta az első szettet a fehérorosz Arina Szabalenka (WTA-2.) ellen. A jóval esélyesebb fehérorosz a második felvonásban elveszítette a fonalat, Kanepi kétszer is elvette a kezdését, és 6:2-es sikerrel egyenlített. A záró etap izgalmasan alakult, Kanepi 5:4-nél 40:0-ra vezetett, tehát három meccslabdája biztosan volt (aztán még egyet kiharcolt), de mindegyiket elbukta. Sőt, végül a játékot is. A hölgyek aztán meg sem álltak a tie-breakig, amelyben az észt 10–7-re nyert, így ő örülhetett a győzelemnek.

AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 75 000 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Auger-Aliassime (kanadai, 9.)–Cilic (horvát, 27.) 2:6, 7:6 (9–7), 6:2, 7:6 (7–4)
Medvegyev (orosz, 2.)–Cressy (amerikai) 6:2, 7:6 (7–4), 6:7 (4–7), 7:5
Sinner (olasz, 11.)–De Minaur (ausztrál, 32.) 7:6 (7–3), 6:3, 6:4
Cicipasz (görög, 4.)–Fritz (amerikai, 20.) 4:6, 6:4, 4:6, 6:3, 6:4

KORÁBBAN
Shapovalov (kanadai, 14.)–A. Zverev (német, 3.) 6:3, 7:6 (7–5), 6:3
Nadal (spanyol, 6.)–Mannarino (francia) 7:6 (16–14), 6:2, 6:2
Monfils (francia, 17.)–Kecmanovics (szerb) 7:5, 7:6 (7–4), 6:3
Berrettini (olasz, 7.)–Carreno (spanyol, 19.) 7:5, 7:6 (7–4), 6:4

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Monfils (francia, 17.)–Berrettini (olasz, 7.)
Shapovalov (kanadai, 14.)–Nadal (spanyol, 6.)
Sinner (olasz, 11.)–Cicipasz (görög, 4.)
Auger-Aliassime (kanadai, 9.)–Medvegyev (orosz, 2.)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Collins (amerikai)–Mertens (belga, 19.) 4:6, 6:4, 6:4
Cornet (francia)–Halep (román, 14.) 6:4, 3:6, 6:4
Swiatek (lengyel, 7.)–Cirstea (román) 5:7, 6:3, 6:3
Kanepi (észt)–Szabalenka (fehérorosz, 2.) 5:7, 6:2, 7:6 (10–7)

KORÁBBAN
Keys (amerikai)–Badosa (spanyol, 8.) 6:3, 6:1
Krejcíková (cseh, 4.)–Azarenka (fehérorosz, 24.) 6:2, 6:2
Pegula (amerikai, 21.)–Szakkari (görög, 5.) 7:6 (7–0), 6:3
Barty (ausztrál, 1.)–Anisimova (amerikai) 6:4, 6:3

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Barty (ausztrál, 1.)–Pegula (amerikai, 21.)
Krejcíková (cseh, 4.)–Keys (amerikai)
Collins (amerikai)–Cornet (francia)
Swiatek (lengyel, 7.)–Kanepi (észt)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik