Sinner három szettben győzött, és elődöntős Wimbledonban

V. H. L.V. H. L.
2026.07.07. 16:59
null
Jannik Sinner bejutott az elődöntőbe Wimbledonban (Fotó: Getty Images)
Jannik Sinner megnyerte a nagy szervacsatát a német Jan-Lennard Struff ellen a férfiak wimbledoni negyeddöntőjében. A világelső 7:5, 7:6, 6:3-ra győzött, és a Novak Djokovics–Félix Auger-Aliassime mérkőzés győztesével mérkőzik meg a fináléért.

Két remekül szerváló teniszezőt láthattunk Jannik Sinner és Jan-Lennard Struff összecsapásán a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyesének első keddi negyeddöntőjének első játszmájában. A dél-tiroli és a német nem sok esélyt adott egymásnak a jó ritörnökre – Struff például első három adogatójátékát love game-mel hozta –, így 5:5-ig egyikőjüknek sem volt sansza a brékre. Ekkor viszont Sinner fogadóként is magasabb fokozatra kapcsolt, az első három pontot megnyerve három bréklabdához jutott, és harmadikra sikerült is megnyernie a játékot, s mivel ezt követően a saját szervagémjét hozta, övé lett az első szett.

A második felvonásban 1:1 után már óvatlanabbak voltak kissé a felek, így hamar jött egy gyors brékváltás, hogy aztán a „világ rendjét” helyreállítva eljussanak a rövidítésig. Itt megint Sinner összpontosított valamivel jobban, és egyetlen minibrékkel 7–4-re megnyerte a „szétlövést”, innentől kezdve arra kellett figyelnie, hogy minél hamarabb lezárja kettejük negyedik mérkőzését – az első három egyaránt az olaszé lett, még 2024-ben.

A harmadik szettben Sinnernek volt először – az ő szempontjából 2:1-nél – lehetősége ellenfele adogatójátékának elnyerésére, ám Struff hárította a bréklabdát, s ha nehezen is, de megnyerte a saját szemszögéből nézve stratégiai fontosságú gémet. Ezzel viszont annyira felbőszítette a vörös üstökű zsenit, hogy az nullára nyerte meg saját szerváját, majd 4:3-nál már nem kegyelmezett a világranglista 74. helyén álló németnek, és kihasználta második bréklabdáját. A dél-tirolinak a folytatásban már csak annyi dolga volt, hogy hozza az adogatógémjét: a feladatot sikerrel abszolválta, és bejutott az elődöntőbe, ahol Novak Djokoviccsal vagy Félix Auger-Aliassime-mel találkozik.

Alexander Zverev mérkőzése sötétedés miatt félbeszakadt hétfőn, a német játékos kicsit nehezen vette fel kedden a ritmust, sorozatban három játékot elbukva elveszítette a harmadik szettet. A negyedikben azonban tie-breakben felülmúlta Jíri Leheckát, és készülhet a Taylor Fritz elleni negyeddöntőre.

WIMBLEDONI TENISZBAJNOKSÁG, LONDON (64.2 millió font, fű)
FÉRFI EGYES, 
NEGYEDDÖNTŐ
Sinner (olasz, 1.)–Struff (német) 7:5, 7:6 (7–4), 6:3
4. FORDULÓ
Zverev (német, 2.)–Lehecka (cseh, 13.) 6:4, 7:5, 3:6, 7:6 (8–6)

 

Legfrissebb hírek

„Csak azért, mert Alcarazt edzettem, nem jelenti azt, hogy ne tehetném meg a legnagyobb riválisával”

Tenisz
2026.10.07. 17:31

„Az idei év hivatalosan lezárult számomra” – Jannik Sinner hallgatott az orvosokra

Tenisz
2026.10.06. 12:19

Sanghajban sem indul Sinner, Zverev világelső lehet

Tenisz
2026.10.03. 14:05

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
2026.09.25. 14:20

Djokovics tizenegy év után ismét indul a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.09.16. 20:35

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

A világelső Jannik Sinner kihagyja a US Opent

Tenisz
2026.08.21. 16:41