Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

H. Á.H. Á.
2025.10.01. 13:22
null
Monfils jövő év végén búcsút int a teniszpályának (Fotó: Getty Images)
A 39. életévét egy hónapja betöltő francia teniszező, Gaël Monfils közösségi oldalán jelentette be, utolsó idénye lesz a 2026-os, aztán befejezi hosszú pályafutását.

 

A legfrissebb világranglistán az 53. helyet elfoglaló francia Gaël Monfils szerdán közösségi oldalán arról írt, néhány héttel 39. születésnapja után úgy döntött, a következő lesz számára az utolsó idény a profik között.

„Először két és fél évesen fogtam ütőt a kezemben, és 18 évesen kezdtem profi karrieremet. Egy hónappal a 39. születésnapom után szeretném bejelenteni, hogy a következő lesz az utolsó évem profi teniszezőként. Kiváltság volt nekem, hogy a szenvedélyem lehetett a munkám, amit karrierem 21 évének minden mérkőzésén és pillanatában igazán élveztem. Bár mindent a világon a tenisz jelent nekem, úgy döntöttem, hogy a 2026-os idény végén visszavonulok” – írta Monfils bejegyzésében, s külön köszönetet mondott feleségének, a szintén profi teniszező Elina Szvitolinának, akitől rengeteg inspirációt és erőt merített pályafutása során.

Bejegyzésében megemlíti azt is, hogy bár közel járt hozzá, hogy Grand Slam-tornát nyerjen, ez sosem jött össze neki pályafutása során.

„Nem áltatom magam azzal, hogy az utolsó évemben majd sikerül. Az élet túl rövid, és higgyék el nekem, nem sajnálok semmit a pályafutásommal kapcsolatban. Ehelyett azt érzem, hogy őrületesen nagy szerencsém volt. Sportunk aranykorában a tenisz legnagyobb alakjaival, Federerrel, Nadallal, Djokoviccsal, Murray-vel játszhattam, s ellenük még veszíteni is fantasztikus volt, hát még az, hogy néhanapján sikerült őket legyőznöm” – fogalmazott Monfils, aki arról is írt, utolsó évében mi lesz a célja.

„Persze, csodálatos lenne, ha nyernék még egy tornát búcsúzóul, de már csak azt szeretném, hogy az utolsó évem minden egyes pillanatát is ugyanúgy kiélvezhessem ahogy azt egész pályafutásom során tettem. Úgy akarok minden meccsemen játszani jövőre, mintha az lenne az utolsó” – közölte Monfils.

 

ë

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
Tegnap, 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Marozsán Fábián rontott, Bondár Anna javított a világranglistán

Tenisz
2026.04.20. 09:45
Ezek is érdekelhetik