Valkusz Máté ITF-tornát nyert Mariborban

V. J./MTIV. J./MTI
2025.08.31. 12:24
Valkusz Máté nyerte a Mariborban rendezett 30 ezer dollár (10 millió forint) összdíjazású salakpályás ITF-tenisztornát.

A nemzetközi szövetség (ITF) honlapja szerint a világranglista 789. helyén álló magyar játékos a szlovéniai viadal első fordulójában honfitársát, a nyolcadik kiemelt Fajta Pétert (496.) győzte le, majd a nyolcaddöntőben a szerb Dusan Obradovic (680.), a negyeddöntőben a másodikként rangsorolt bosnyák Andrej Nedic (355.), az elődöntőben a hetedik kiemelt cseh Martin Krumich (500.) ellen győzött. 

Valkusz vasárnap 6:2, 3:6, 6:1-re nyerte meg a bosnyák Mirza Basic (556.) elleni finálét, és a júniusi, nyíregyházi torna után idén másodszor diadalmaskodott ITF-viadalon. A magyar szövetség közösségi oldala szerint az első szettben végig vezetett a 27 éves magyar, és kétszer vette el Basic adogatását, a másodikban viszont a világranglista korábbi 74. helyezettje tudott brékelni, és az elég volt ahhoz, hogy hozza a játszmát. A döntő szettben is megfelelő pillanatban került előnybe Valkusz, 2:1-nél, majd 4:1-nél is brékelt, és adogatóként, az első meccslabdáját érvényesítve lezárta a találkozót. 

A 2023-as challenger-tornagyőzelme mellé Valkusz megszerezte 15. ITF-diadalát, és a győzelemért járó 25 ATP-ponttal körülbelül száz helyet fog javítani a jövő heti rangsorban.

 

Legfrissebb hírek

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

Marozsán Fábián búcsúzott a winston-salemi tenisztorna negyeddöntőjében

Tenisz
2026.08.28. 09:09