A kanadai tinédzser Oszakát megverve nyert Montrealban

B. A. P.B. A. P.
2025.08.08. 08:23
null
A kanadai Victoria Mboko hazai pályán nyert tornát (Fotó: Getty Images)
A 18 éves Victoria Mboko a korábbi világelsőt, Oszaka Naomit legyőzve diadalmaskodott a montreali WTA-tenisztorna döntőjében. A férfiak versenyében Ben Shelton Karen Hacsanovot legyőzve nyert Torontóban.

A korábbi világelső Oszaka Naomi és a szabadkártyával induló, 18 éves Victoria Mboko is komoly skalpokat gyűjtött be a döntőig vezető úton. Előbbi többek között Jelena Ostapenkót és Elina Szvitolinát múlta felül, míg a kanadai Coco Gauffot és Jelena Ribakinát győzte le. A döntőben remekül kezdett Oszaka, és két brékkel könnyedén, 6:2-re nyerte az első szettet. A második játszmában egymás után vették el a másik adogatását, végül Mboko a feljavuló szerváinak köszönhetően egyenlített. A döntő játszmában már nem volt kérdés, Mboko négyszer is brékelte Oszakát, közben négy bréklabdát is hárított, így a kanadai tinédzser nyert Montrealban.

A férfiak torontói versenyében két játszmában is csak a rövidítés döntött. Karen Hacsanov az első szettben három játszmalabdát is hárított, majd 7–5-re megnyerte a tie-breaket. A második szettben az orosz négyszer is hárította Shelton játszmalabdáját, de az ötödiket behúzta az amerikai, így jöhetett a döntő szett. Mind a ketten hozták a saját adogatásukat, a rövidítésben az amerikai volt a jobb, így ő nyerte a torontói tornát.

TENISZ, WTA-TORNA, MONTREAL, DÖNTŐ
Mboko (kanadai)–Oszaka (japán) 2:6, 6:4, 6:1

ATP-TORNA, TORONTO, DÖNTŐ
Shelton (amerikai, 4.)–Hacsanov (orosz, 11.) 6:7 (5–7), 6:4, 7:6 (7–3)

 

Legfrissebb hírek

„Isten látta, mennyit dolgoztunk” – Zverev édesanyja előtt tisztelgett a US Open-döntő után

Tenisz
2026.09.14. 10:16

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
2026.09.12. 07:11

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02

Alcaraz kimászott egy gödörből, de Shelton nem hagyta magát: az amerikai jutott be a US Open elődöntőjébe!

Tenisz
2026.09.09. 09:47

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
2026.09.03. 00:45

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
2026.07.06. 00:21

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 16:19