Marozsán nagy csatában jutott tovább Rotterdamban

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.05. 15:10
Marozsán készülhet Rubljov ellen (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián három szettben legyőzte Jan-Lennard Struffot, így továbbjutott a rotterdami ATP-tenisztorna első fordulójából.

Marozsán az előző héten még Kanadában játszott a Davis-kupában, szerdán pedig elkezdte a küzdelmeket a rotterdami tenisztornán, ahol Jan-Lennard Struff volt az első ellenfele.

Marozsán 2022-ben Pozsonyban legyőzte a németet, de a következő két összecsapásukat Struff nyerte. A rotterdami mérkőzés nyitó játszmájában sokáig mindketten magabiztosak voltak az adogatásaikkal, ám 3:2-nél Marozsán kihasználta a szett egyetlen bréklabdáját, és előnybe került.

A második játszmában szintén egyetlen bréklabda volt, ám ezt ezúttal Struff ütötte be 5:4-nél, így jöhetett a döntő felvonás. Ott 2:2-nél Marozsán hiába jutott háromszor is bréklabdához, ezeket Struff kivédekezte, 4:3 után pedig ő kerülhetett volna brékelőnybe, de nem élt vele. Így jöhetett a tie-break, ahol Marozsán egyből elvette ellenfele szerváját, majd 3–1-nél újabb pontot nyert fogadóként. Struff 6–1-nél ugyan hozta a két adogatását, ám utána Marozsán lezárta a mérkőzést. 

Nem nagyon számítottam erre az eredményre a körülmények miatt, hiszen kedden érkeztem, és az első edzésemen nem is éreztem magam igazán jól, fáradt voltam, lassú volt a mozgásom. Érthető, hogy fáradt voltam, mentálisan is. De utána aludtam egy nagyot, és a reggeli beütés már kicsit jobb érzés volt, bizakodóvá tett” – nyilatkozta menedzsmentjének tájékoztatása szerint Marozsán. Hozzátette: a meccshez közeledve igyekezte reálisabban látni helyzetét, és pozitívan tekinteni arra, alanyi jogon főtáblás lett, hiszen az is előfordulhatott volna, hogy kvalifikációs mérkőzéseket kell játszania, arra azonban a Davis Kupa időzítése miatt nem volt lehetősége.

Ez nem számít főversenynek, hiszen lényegében »beugrottam«, nem lehetett rá igazán felkészülni. Ez levette rólam a terhet, ráadásul jól is kezdtem, úgyhogy mindent megtettem, hogy minél nagyobb nyomást tegyek Struffra. Többet kockáztattam, mint máskor, belementem a csapkodásba, mert tartottam tőle, hogy az időeltolódásból adódó problémáim miatt esetleg nem bírnám a hosszabb labdameneteket. Ez most egészen jól bejött” – fejtette ki a 25 éves magyar teniszező.

Marozsán arról is beszélt, eleinte azt gondolta, akár két szettben is meglehet a mérkőzés, végül azonban 5:4-nél elkövetett hibái megbosszulták magukat.

Nem úgy jöttem ki az ütésekből, ahogy szerettem volna, de szerencsére a döntő játszmára sem veszett el a lelkesedésem. Azt gondoltam, nézzük meg, hátha tudok nyerni. 2:2-nél volt is több bréklabdám, de hiába játszottam agresszívan, nem tudtam kihasználni. Mindenre jól reagált, hárította őket – a rövidítésben viszont rögtön az első labdamenetnél jól szerva-röptéztem, és a lendület kitartott a végéig. Jó skalp volt, örülök neki, főleg hogy ilyen körülmények között nyertem - a nehéz háttérrel elért győzelmek kifejezetten fontosak” – tette hozzá.

A magyar éljátékosra a 16 között a negyedik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljov vár csütörtökön, akit januárban legyőzött Hongkongban.

Nincsenek különösebb elvárásaim a mérkőzés kimenetelével kapcsolatban, nem tudom, mi lesz, hiszen még bennem van a jetlag, sok múlik azon, hogy kelek majd fel aznap reggel. Ilyenkor előfordul a játékosokkal, hogy egyik nap még jól teljesítenek, de utána úgy kelnek fel másnap, hogy azt sem tudják, hol vannak. A körülmények is másmilyenek, mint amire számítottam, Kanadánál gyorsabb a pálya, de annál, amit vártam, lassabb, nem csúszik a labda, inkább magasra pattan. Meglátjuk, mire megyek Rubljov ellen” – magyarázta Marozsán Fábián.

Stollár Fanny Jana Szizikovával az oldalán bejutott a legjobb nyolc közé a kolozsvári tenisztorna páros küzdelmeiben. A magyar-orosz kettős a cseh Jesika Malecková, Miriam Skoch duót búcsúztatta.

TENISZ
ATP-TORNA, ROTTERDAM, 1. FORDULÓ
Marozsán (magyar)–Struff (német) 6:3, 4:6, 7:6 (7–3) 

WTA-TORNA, KOLOZSVÁR, PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Stollár, Szizikova (magyar, orosz, 2.)–Malecková, Skoch (cseh) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18

Udvardy Panna kiosztott egy biciklit Buenos Airesben

Tenisz
2025.11.26. 10:51

„Eléggé belehúztunk” – Bardóczky Kornél a Davis-kupa sorsolásáról

Tenisz
2025.11.23. 14:49

Davis-kupa: az amerikaiakat fogadják a mieink a februári selejtezőben

Tenisz
2025.11.23. 12:31

Marozsán Fábián elkezdte a felkészülést a következő szezonra

Tenisz
2025.11.21. 17:55

A házigazda olaszok bejutottak az elődöntőbe a Davis-kupában

Tenisz
2025.11.19. 19:49

Udvardy Panna bejutott a nyolcaddöntőbe a chilei tenisztornán

Tenisz
2025.11.18. 20:52

Davis-kupa: Alcaraz sem játszik a bolognai fináléban

Tenisz
2025.11.18. 12:34
Ezek is érdekelhetik