Sinner szerint semmi sem fogható a világelsőséghez

B. D. K.B. D. K.
2024.06.12. 12:28
Jannik Sinner az új világelső (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, hétfőtől első olasz férfi teniszezőként a 22 éves Jannik Sinner vezeti a világranglistát. Az új világelső elmondta, milyen érzés a csúcson lenni.
Tenisz
2024.06.10. 08:44

Először van olasz világelső a férfiaknál; Marozsán és Fucsovics gyakorlatilag olimpiai kvótás

Alcaraz vasárnapi győzelmével Djokovics a harmadik helyig esett vissza.


„Világelsőnek lenni azt jelenti, hogy nagyszerű éved volt – kezdte Jannik Sinner az Eurosport videójában. – Ez a legnagyobb jelentőségű dolog, amit elérhetünk ebben a sportban. Ez a legelőkelőbb hely a ranglistán. És ezt elérni mindenkinek az álma. Fontosak a Grand Slamek, a Mastersek, de világelsőnek lenni egy nagy eredmény. Ezt egy év alatt építed fel. Ez a legjobb érzés.”

Jannik Sinner személyében Olaszországnak először van világelsője az ATP-nél. A szerbek legendája, a térdsérülést szenvedő és Wimbledont kihagyó Novak Djokovics – aki megszakításokkal 428 hétig állt az élen – visszaesett a harmadik helyre a világranglistán, míg a második helyen Carlos Alcaraz áll, aki Alexander Zverevet legyőzve lett a Roland Garros bajnoka.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31