Egy szurkoló Goffin felé köpött, már nem lehet italozni a Roland Garroson

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.05.30. 14:05
A szervezők verseny közben léptek: már nem lehet alkoholt fogyasztani a francia nyílt teniszbajnokságnak otthont adó létesítmények lelátóin (Fotó: Getty Images)
A francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros igazgatója, a korábbi klasszis, Amélie Mauresmo bejelentette, hogy frissítették a torna biztonsági intézkedéseit és a lelátón már nem lehet alkoholt fogyasztani, azok után, hogy az egyik szurkoló a főtábla első körében a belga David Goffin felé köpött.

A legfrissebb világranglistán 115. helyen álló 33 éves Goffin a főtábla első körében rendezett, Giovanni Mpetshi Perricard elleni, öt szettben megnyert meccs után fakadt ki, mert az egyik néző felé köpte a rágógumiját.

A több mint három és fél óráig tartó mérkőzés után Goffin a kezét a füléhez tartva nézett a közönség felé, majd kifejtette: „Amikor három és fél órán keresztül sértegetnek, akkor egy kicsit ugratni kell a közönséget” – mondta David Goffin, aki részletesen beszélt a szurkolóval történt afférjáról.

„Egyértelműen túl messzire ment. Ez teljes tiszteletlenség. Ez kezd a futballra hasonlítani. Hamarosan füstbombák, huligánok és verekedések lesznek a lelátón. Kezd nevetségessé válni. Vannak, akik inkább bajt okoznak, mintsem jó légkört teremtenek. Valaki kiköpte felém a rágógumiját. Ezért a meccs is egyre bonyolultabb lett, de higgadt akartam maradni, mert ha bedühödtem volna, az elbizonytalanított volna” fogalmazott az eset után David Goffin, aki nincs egyedül panaszaival, ugyanis sokak szerint a francia nyílt teniszbajnokság a szurkolói magatartás tekintetében eltér a többi Grand Slamtől.

A Goffinnal történteket tettek követték, ugyanis a Roland Garros igazgatója, Amélie Mauresmo bejelentette, hogy fejlesztettek a biztonsági intézkedéseken, és alkoholt már csak a létesítmények folyosóin lehet fogyasztani, a lelátón már nem.

 

Legfrissebb hírek

Medvegyev legyőzésével Sinner nyerte az Indian Wells-i férfi tenisztornát

Tenisz
2026.03.16. 00:29

Már nem Molnár Krisztián edzi Piros Zsombort

Tenisz
2026.03.09. 19:52

Los Angeles 2028: Djokovics megpróbálná megvédeni címét

Tenisz
2026.03.08. 11:30

Piros Zsombor nyerte meg a luganói tenisztornát

Tenisz
2026.03.01. 17:07

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
2026.02.22. 23:35

Nem ment ma az oroszok ellen: Marozsán is búcsúzott a dohai tornától

Tenisz
2026.02.18. 16:56

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50
Ezek is érdekelhetik