Tenisz: Halep vereséggel tért vissza doppingügye után

2024.03.20. 10:57
Simona Halep vereséggel tért vissza másfél év után (Fotó: Getty Images)
Vereséggel tért vissza doppingeltiltása után a miami tornán Simona Halep kétszeres Grand Slam-bajnok román teniszező.

A 32 éves játékos kedden 1:6, 6:4, 6:3-ra kapott ki a spanyol Paula Badosától, csaknem másfél év kényszerszünetet követően.

A volt világelső fellebbezésének a hónap elején adott helyt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), így ismét versenyezhet. Szeptemberben két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották, de ő mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és jelezte, sohasem használt tudatosan tiltott szert. A fellebbezés nyomán aztán a CAS négy évről kilenc hónapra csökkentette a büntetést.

Halep versenyengedélyét 2022 októberében függesztették fel ideiglenesen, mert a US Openen levett A- és B-mintájában is kimutatták a tiltólistás roxadustatot. Ez a szer fokozza az eritropoetin (EPO) endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják. A játékos akkor azt mondta, bizonyítékai vannak rá, hogy egy engedélyezett, ám szennyezett táplálékkiegészítőből került a szervezetébe roxadustat. A másik doppingvétséget Halep biológiai útlevelének szabálytalansága jelentette.

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
7 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31