Cseng Csin-ven szetthátrányból fordítva jutott az Aus. Open elődöntőjébe

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.24. 12:24
Először játszhat Grand Slam-tornán elődöntőt a kínai (Fotó: Getty Images)
A Melbourne-ben zajló Australian Open utolsóként lejátszott női negyeddöntőjében a 12. kiemelt kínai Cseng Csin-ven két óra 18 perc játék után döntő játszmában diadalmaskodott a világranglistán 75. helyen álló orosz Anna Kalinszkaja ellen, így készülhet pályafutása első Grand Slam-torna-elődöntőjére az ukrán Dajana Jasztremka ellen.

 

Élete első Grand Slam-tornás negyeddöntőjét nem kezdte igazán jól a 25 éves Kalinszkaja, miután a nála négy évvel fiatalabb Cseng Csin-ven elvette az első adogatójátékát, ám az orosz rögtön javítani tudott, majd fej fej mellett haladtak a hölgyek az első játszmában, miközben egy brékváltást is megejtettek 2:2 után, s rövidítés döntött a szettről. Eleinte abban sem a stabil adogatójáték volt a jellemző, az első hat szervát négyszer is a fogadó nyerte, ám Cseng 4–3-as előnye után már nem tudott több pontot szerezni, így Kalinszkaja nyerte a játszmát csaknem egy óra játékot követően.

A második szettre mindkét teniszező adogatójátéka feljavult, olyannyira, hogy még fogadóelőnyig sem jutott sokáig egyikük sem, majd 4:3-as előnyénél Cseng kihasználta a játszma első – s mint utóbb kiderült, egyetlen – bréklabdáját, majd mögé tette a saját adogatását és 6:3-mal övé lett a felvonás.

A harmadik játszmára a 25 éves orosz mintha fizikailag már elfogyott volna, miután az első adogatását hozta, a kínai zsinórban 12 pontot nyert meg, majd 3:1-es előnye után másodszor is brékelte ellenfelét, amivel gyakorlatilag eldöntötte a találkozót, melyet egy újabb jó adogatójáték után fogadóként le is zárt, 6:1-re megnyerve a játszmát. Cseng Csin-ven pályafutása során először jutott elődöntőbe Grand Slam-tornán, amivel megjavította a legjobb GS-tornás szereplését, amit a tavalyi US Openen elért negyeddöntő jelentett.

Az elődöntőben a selejtezőből induló, a világranglistán 93. helyen álló ukrán Dajana Jasztremszka lesz az ellenfele.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Cseng Csin-ven (kínai, 12.)–Kalinszkaja (orosz) 6:7, 6:3, 6:1
KORÁBBAN
Jasztremszka (ukrán)–Nosková (cseh) 6:3, 6:4
Gauff (amerikai, 4.)–Kosztyuk (ukrán) 7:6 (8–6), 6:7 (3–7), 6:2 
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Krejciková (cseh, 9.) 6:2, 6:3  

 

 

 

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik