Tenisz: három játszmában ért véget Marozsán szófiai tornája

Vágólapra másolva!
2023.11.09. 14:24
null
Marozsán számára véget ért a szófiai torna (Fotó: Getty Images)
A Szófiában zajló kemény pályás 250-es beosorlású ATP-tenisztorna negyeddöntőjében a világranglistán a 28. helyen álló, s a viadal harmadik kiemeltje, a német Jan-Lennard Struff döntő játszmában legyőzte a ranglistán 62. helyet elfoglaló Marozsán Fábiánt a kereken két óráig tartó mérkőzésen.

Piros Zsombor és Roberto Bautista legyőzése után újabb kemény ellenfél várt Marozsán Fábiánra a német Jan-Lennard Struff személyében Szófiában, s a német igazolta is, hogy nem véletlenül áll a világranglistán a 28. helyen, miután kapásból elvette a magyar fiú adogatását, ráadásul semmire… Marozsán viszont azonnal visszavágott, s ha nem is semmire, hanem csak a harmadik lehetőségét kihasználva, de visszabrékelte Struffot. S miután kezdésként mind a ketten erődemonstrációt tartottak az adogatóként való játékból, az első játszma következő tíz játéka még csak bréklabdát sem hozott – ketten együtt összesen nyolc fogadópontot gyűjtöttek. Jöhetett tehát a rövidítés, amelyet Marozsán rosszul kezdett rögtön elvesztette első szerváját, majd 5–3-as hátrányban egy újabb minibrék után Struff játszmalabdához jutott, amit ki is használt.

A 45 percig tartó első játszma után a második közepén Marozsán talán karrierje egyik legkönnyebb fogadójátékát nyerte: a 33 éves német három kettős hibát vétett 2:2-nél, így Marozsánnak nem okozott nehézséget brékelni az ellenfelét. Ezt az előnyt a 24 éves magyar játékos meg is őrizte, s 32 perc alatt kiegyenlítette a játszmahátrányt – s közben néhány szép pontot is ütött.


A jövő heti ranglistán...
Noha jól szerepelt Szófiában Marozsán Fábián, mégsem lehet maradéktalanul elégedett, egyrészt mert kikapott, másrészt, mert a jövő heti világranglistán várhatóan két hellyel hátrább csúszik, s a 63. helyen szerepel majd.
Erre pedig azért kerül sor, mert ugyan a mostani szerepléséért 45 világranglista pontot kap, ez kevesebb, mint a kieső pontszáma – egy évvel ezelőtt a pozsonyi Chellenger-tornán döntőt játszott Fucsovics Mártonnal ellen, s bár kikapott, 55 pontot gyűjtött a versenyről. Mindez azt jelenti, hogy hiába a két nyert meccs a bolgár fővárosban, Marozsán mégis veszít 10 ranglista pontot, s ez várhatóan két hely mínuszt jelent majd.
Ami az este pályára lépő, a világranglistán 47. Fucsovicsot illeti: jelenleg még ő is mínuszban van, a tavalyi pozsonyi tornagyőzelmével 90 ponttól búcsúzik, de az esti győzelmével nullára hozná a heti mérlegét – ugyanakkor a helyezését tekintve jelenleg az 52. helyre csúszna vissza, egy esti győzelemmel a 48. helyen lenne.

A döntő szettet Marozsán kezdte jobban, elvette a német adogatójátékát, aki viszont a negyedik játékban ismét kihasználta ellenfele kevésbé precíz adogatását. A végét aztán a német bírta jobban, 4:3-as vezetésnél ismét elvette Marozsán adogatójátékát, és ugyan a magyar játékos kiváló fogadójátékkal talán lélektani fölénybe kerülve semmire vette vissza a német szerváját – Marozsán adogatásánál 5:4-nél Struff jutott meccslabdákhoz, s a negyediket ki is használta.

Ezzel a harmadik kiemelt német jutott elsőként a szófiai torna elődöntőjébe, ahol a brit Jack Draper és a török Cem Ilkel összecsapásának győztesével találkozik majd a döntőbe jutás kiharcolásáért.

A szófiai versenyen induló három magyar játékos – Piros Zsombor, Marozsán Fábián és Fucsovics Márton közül már csak utóbbi van versenyből, a világranglistán 47. magyar éljátékos az orosz Pavel Kotov ellen lép pályára csütörtökön este.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (kemény pálya, 562 815 euró összdíjazás)
NEGYEDDÖNTŐ
J-L. Struff (német, 3.)–Marozsán 7:6 (7–3), 4:6, 6:4

KÉSŐBB
18.30:
Fucsovics (8.)–Kotov (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik