Tenisz: Sinner nyerte a Medvegyev elleni döntőt Bécsben

2023.10.29. 21:43
null
Jannik Sinner Danyiil Medvegyev legyőzésével nyert tornát Bécsben (Fotó: Getty Images)
Borult a papírforma, a világranglista 3. helyén álló első kiemelt orosz Danyiil Medvegyev három játszmában kikapott a másodikként rangsorolt olasz Jannik Sinnertől a bécsi ATP 500-as férfi tenisztorna döntőjében, míg Bázelben a hatodik kiemelt kanadai Félix Auger-Aliassime két szettben megnyerte a finálét a lengyel Hubert Hurkacz ellen.

 

A döntő az előzetes várakozásoknak megfelelő első szettet hozta, melyet az olasz rövidítésben nyert meg, a másodikban Medvegyev viszont kétszer is brékelt, s egyenlített. A harmadikban Sinner is elvette kétszer ellenfele adogatójátékát – először egy 31 labdamenetből álló gém végén –, és több mint három órás döntőben nyerte meg a bécsi tornát.

Bázelben az a Félix Auger-Aliassime diadalmaskodott két rövidítéssel megnyert szett után Hubert Hurkacz ellen, aki a negyeddöntőben az első kiemelt Holger Runét is kiejtette.

A kínai Csuhajban rendezett női tornát a brazil Béatrice Haddad-Maia nyerte meg, aki szintén két rövidítéses játszmában győzött a hazaiak versenyzője, Cseng Csin-ven ellen.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (2.4 millió dollár, kemény)
EGYES, DÖNTŐ

Sinner (olasz, 2.)–Medvegyev (orosz, 1.) 7:6 (9–7), 4:6, 6:3

ATP 500-AS TORNA, BÁZEL (2.2 millió dollár, kemény)
EGYES, DÖNTŐ

Auger-Aliassime (kanadai, 6.)–Hurkacz (lengyel, 4.) 7:6 (7–3), 7:6 (7–5)

WTA-TORNA, CSUHAJ (2.6 millió dollár, kemény)
EGYES, DÖNTŐ

Haddad-Maia (brazil, 8.)–Cseng Csin-ven (kínai, 7.) 7:6 (13–11), 7:6 (7–4)

Legfrissebb hírek

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Sinner a második meccsét már három szettben nyerte meg Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 17:48

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
2026.06.30. 13:48

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
2026.06.29. 18:38

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
2026.06.29. 08:30

Marozsán nem jutott be a fináléba, szettelőnyről kikapott a mallorcai tenisztorna elődöntőjében

Tenisz
2026.06.26. 20:31

Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.16. 14:25

's-hertogenboschi tenisztorna: Fucsovics nem bírt az első kiemelttel a nyolcaddöntőben

Tenisz
2026.06.11. 17:16
Ezek is érdekelhetik