US Open: megvan Marozsán első főtáblás győzelme!

Vágólapra másolva!
2023.08.28. 20:37
null
Marozsán Fábián sikerrel indított a főtáblán (Fotó: Getty Images)
A US Open első fordulójában, magyar idő szerint hétfő este megszerezte első főtáblás győzelmét GS-tornán a világranglistán 92. helyen álló Marozsán Fábián, aki öt játszmában legyőzte a veterán francia Richard Gasquet-t (55.).

 

Marozsán remekül kezdett élete első US Openjén – amelyen rögtön főtáblásként szerepel –, az első játszmában rögvest elvette Gasquet adogatójátékát, s miután már 3:0-ra is vezetett, meg is tartotta előnyét: mindössze 34 perc alatt 6:3-ra hozta a játszmát.

A folytatás is hasonlóan kiválóra sikeredett, hiszen a második játszmában már a francia első két adogatójátékát vette el a 23 éves magyar. Gasquet csak 4:0-nál tudott feliratkozni a táblára, de Marozsán többet nem engedett neki, harmadszor is brékelte a játszmában, és 23 perc alatt 6:1-re megnyerte a szettet.

Gasquet viszont összekapta magát a harmadik játszmára, s ezúttal nem folytatódott a korábbi sorminta, egyaránt semmire hozta első, majd második adogatását is Gasquet. Marozsán 4:3-nál elcsente ellenfele adogatását, ami azt is jelentette, hogy rögtön a mérkőzésért adogathatott, a francia azonban azonnal visszabrékelt. Marozsán 5:4-es vezetésnél két meccslabdát is elrontott, s Gasquet kiharcolta a rövidítést. Ha pedig már kiharcolta, meg is nyerte, pedig Marozsán szépen visszajött 5–2-es hátrányból, de Gasquet első szettlabdáját érvényre juttatta, ezzel szépített (6:7).

A negyedik játszmában úgy tűnt, visszatér az első kettőben látott módi, jelesül Gasquet elveszti első adogatójátékát, majd a játszmát is, ám ezúttal csak az első feltétel valósult meg. Rögtön az elbukott adogatójáték után visszabrékelt, majd a harmadik játszmához hasonlóan a negyedik végén is volt egy újabb brékváltás. Aztán Gasquet jutott két játszmalabdához, ám Marozsán ezt hárította, majd kiharcolta a rövidítést is, ahol az első pont megszerzése után Gasquet ellenállhatatlan üzemmódba kapcsolt, és zsinórban hét pontot szerezve egyenlített (6:7).

A döntő játszmára viszont elfogyott a francia lendülete, Marozsán újat tudott húzni, s 3:2-es vezetésénél brékelte ellenfelét. Ez pedig már elég volt a meccs lezárásához: Marozsán 6:2-re megnyerte a játszmát, és öt szettben a 3 óra 17 percig tartó mérkőzést is.

A magyar játékos pályafutása során első alkalommal nyert Grand Slam-torna főtábláján mérkőzést. A folytatásban – valószínűleg szerdán – a 22. helyen kiemelt francia Adrian Mannarinóval találkozik a 32 közé jutásért.

Bővebben a mérkőzésről, illetve a magyarok további meccsiről itt olvashatnak.

TENISZ
US OPEN (65 millió amerikai dollár,
kemény pálya)
1. FORDULÓ

FÉRFIAK
Marozsán Fábián–Richard Gasquet (francia) 6:3, 6:1, 6:7 (5–7), 6:7 (1–7), 6:2

KÉSŐBB
FÉRFIAK
20.50:
Fucsovics Márton–Sebastian Korda (amerikai, 31.)
NŐK
22.30:
Udvardy Panna–Alja Tomljanovic (ausztrál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik