Tenisz: Isner szerváira nem volt ellenszer

Vágólapra másolva!
2023.02.08. 09:33
null
Isner szerváira nem volt ellenszer (Fotó: Getty Images)
Az ötödik kiemelt John Isner a tőle megszokott módon, kiváló szerváinak segítségével győzött kedden a dallasi férfi kemény pályás tenisztorna 1. fordulójában.

A 37 éves amerikai játékos a tajvani Ceng Csun-hszint két, egyformán rövidítéssel zárult szettben győzte le úgy, hogy a találkozón 22 ászt szervált, s riválisának az egész mérkőzésen egyetlen bréklabdája volt csak, amit nem tudott kihasználni. Ellenfeléhez hasonlóan fogadóként Isner sem remekelt, öt bréklehetőségéből egyet sem tudott kihasználni.

A 7. kiemelt spanyol Pedro Martínez számára már az 1. fordulóban véget ért az argentínai Córdobában zajló salakpályás férfi tenisztorna, miután kikapott a chilei Cristian Garíntól.

A háromjátszmás mérkőzésen a dél-amerikai játékos kezdett jobban, rövidítés után szettelőnybe került, Martínez viszont a másodikban javított. A mindent eldöntő felvonásban aztán a spanyol teniszező „elveszítette a fonalat” és egyetlen játékot sem tudott nyerni.

ATP 250-ES TORNA, DALLAS (737 ezer dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ
Isner (amerikai, 5.)–Cseng Csun-hszin (tajvani) 7:6 (7–5), 7:6 (7–1)
Wolf (amerikai, 6.)–Holt (amerikai) 6:3, 6:3
Mannarino (francia, 8.)–Johnson (amerikai) 7:6 (8–6), 6:2
Albot (moldovai)–Krall (amerikai) 2:6, 6:4, 6:2
Vu (kínai)–Mmoh (amerikai) 6:3, 3:6, 6:3
Korábban közölt eredmények:
Giron (amerikai, 7.)–Rybakov (amerikai) 6:4, 6:7 (1–7), 6:1
Sock (amerikai)–Ivaska (fehérorosz) 7:6 (7–2), 4:6, 6:4
McDonald (amerikai)–Verdasco (spanyol) 6:3, 6:0
Thompson (ausztrál)–Kudla (amerikai) 6:1, 7:5

ATP 250-ES TORNA, CÓRDOBA (643 ezer dollár, salak pálya)
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Coria (argentin, 6.)–Monteiro (brazil) 6:7 (5–7), 6:1, 6:2
Garín (chilei)–Martínez (spanyol, 7.) 7:6 (7–3), 2:6, 6:0
Pella (argentin)–Vavassori (olasz) 6:2, 6:2
Barrios (chilei)–Galán (kolumbiai) 7:6 (8–6), 6:2
Delbonis (argentin)–Tabilo (chilei) 6-7 (8–10), 6:2, 7:6 (8–6)

 

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
2025.07.28. 09:44

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik