Tenisz: Gálfi Dalma nyolcaddöntőbe jutott Linzben

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 18:37
null
Gálfi Dalma nyolcaddöntős (Fotó: Getty Images, archív)
Gálfi Dalma harmadik mérkőzését is megnyerte egyesben a 226 ezer dollár (81.5 millió forint) összdíjazású linzi kemény pályás női tenisztornán, így bejutott a főtábla második fordulójába, a legjobb 16 közé.

 

A világranglistán 92. magyar játékos a selejtezőben kezdte meg a küzdelmeket, és ott két meccset nyerve jutott fel a főtáblára, melynek első körében a rangsorban 43. amerikai Bernarda Pera, a viadal hetedik kiemeltje várt rá. Gálfi hétfőn nem csupán egyesben, hanem párosban is pályára lépett – és győzött –, így kissé fáradtan kezdhette a keddi mérkőzést. Ez azonban a legkevésbé sem látszott rajta, 0:1 után ugyanis sorozatban öt játékot nyert meg az első játszmában, és fél óra alatt szettelőnybe került.

A második játszma izgalmasan alakult: 2:2-ig mindkét játékos hozta az adogatójátékát, majd Gálfi kétszer is brékelőnybe került, Pera viszont mindkétszer rögtön el tudta venni szervajátékát, végül pedig két-két jó szervajáték után következett a rövidítés. A tie-break szintén fordulatos játékot hozott, de végig Gálfi volt előnyben, majd 6–5-nél meccslabdához jutott, s hiába szerválhatott ekkor az amerikai, Gálfi megnyerte a pontot, és ezzel közel másfél óra alatt a mérkőzést is.

Gálfi a nyolcaddöntőben a világranglistán 126. német Eva Lysszel csap össze.

WTA 250-ES TORNA, LINZ
Női egyes
1. forduló (a 16 közé jutásért)

Gálfi Dalma–Bernarda Pera (amerikai, 7.) 6:2, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
21 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik