Davis-kupa: eddig négy játékost neveztek a franciák a tatabányai selejtezőre

2023.01.27. 12:57
null
Adrian Mannarino is Tatabányán versenyez jövő héten (Fotó: Getty Images)
Eddig négy teniszezőt neveztek a franciák a magyarok elleni Davis-kupa-selejtezőre, amelynek Tatabánya ad otthont jövő pénteken és szombaton.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Nagy Zoltán szövetségi kapitány közölte, hogy a jelenlegi állás szerint Adrian Mannarino, Arthur Rinderknech, Benjamin Bonzi és Nicolas Mahut érkezik hétfőn Magyarországra.

„Igaz, hogy az ellenfélnek pillanatnyilag nincs top negyvenes játékosa, de a top 200-ban huszonegy francia található. Ismerjük mindegyiküket, és a mostaniakhoz várhatóan csatlakozik majd még egy fő” – mondta az MTI érdeklődésére a szakvezető, aki az Australian Openen nemrég a harmadik fordulóba jutott Fucsovics Mártont, továbbá Marozsán Fábiánt, Piros Zsombort, Valkusz Mátét és Madarász Gergelyt küldheti pályára.

A párharcra a tatabányai 6500 fős Multifunkcionális Sportcsarnokban kerül sor. Ennek kapcsán Sávolt Attila szakmai igazgató elmondta, a késői sorsolás után már nem találtak alkalmas budapesti helyszínt.

„Mivel az éljátékosaink ezt a borítást szeretik a leginkább, a kemény pálya mellett döntöttünk. Egyébként ha salakon játszanánk, a franciák a sok rendelkezésre álló ember révén akkor is ki tudnának állítani egy hasonlóan erős csapatot. Emellett 20 millió forinttal olcsóbb így a rendezés, annak pedig a fele lesz a végösszeg, amennyibe 2020-ban, Debrecenben a belgák elleni mobil salakpálya került” – tette hozzá.

A világranglistán 78. Fucsovics Márton kifejtette, eredményes évkezdeten van túl hét nyert meccsel, aminek köszönhetően visszakerült a top 80-ba.

„Nagyon szeretek itthon játszani, remélem, sokan eljönnek megnézni bennünket” – mondta a magyarok legjobbja a csata előtt, melynek győztese a döntő 16 csapatos csoportkörében folytathatja szereplését szeptemberben.

A franciákkal legutóbb 1994-ben mérkőzött meg a magyar válogatott, amely akkor 4:1-re kikapott. Összességében a két csapat öt összecsapása közül csak egyszer, 1948-ban született magyar győzelem.

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: párosban is sikerrel jártunk, Magyarország szettet sem veszítve 4–0-ra legyőzte Luxemburgot

Tenisz
2026.09.19. 16:47

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31