Tenisz: Piros Zsombor tornát nyert Dél-Koreában

2022.10.09. 09:23
null
Piros Zsombor másodszor nyert challengertornát (Fotó: Nemzeti Sport)
Piros Zsombor megnyerte a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett 53 ezer dollár összdíjazású challenger-tenisztornát.

A 22 éves játékos – aki 160. a világranglistán – a szombati elődöntőben 6:2, 6:7, 6:2-re megverte az amerikai Christopher Eubankset (137.) úgy, hogy ötből öt bréklabdát hárított.

A Davis-kupa-válogatott Pirosra karrierjének negyedik és idei harmadik challenger-fináléjában az első helyen kiemelt Emilio Gómez (102.) várt, akivel először csapott össze. Az ecuadori rivális – az 1990-ben Roland Garros-bajnok Andrés Gómez fia – 30 éves létére még csak challenger-versenyeken jeleskedett, melyekből négyet megnyert, míg Piros egy trófeánál tartott.

A budapesti teniszező az első szettben 2:2 után nem vesztett játékot, majd a második felvonásban ismét 2:0-val kezdett. A dél-amerikai nem találta az ellenszert Noszály Sándor tanítványának a stabil alapvonaljátékára, Piros 5:2-nél már a tornagyőzelemért adogatott. Ekkor négy rontott ütéssel semmire elbukta a szerváját, ám 5:4-nél már nem remegett meg, és egy remek adogatással lezárta az 1 óra 18 perces meccset, hogy aztán ütőjét és sapkáját eldobva ünnepeljen.

Piros a júliusi, tamperei sikere után a második challenger-trófeáját hódította el, és újabb karriercsúccsal a 137. hely körül áll majd a jövő heti világranglistán.

TENISZ FÉRFI CHALLENGER-TORNA, KVANGDZSU
DÖNTŐ

Piros Zsombor (7.)–Emilio Gómez (ecuadori, 1.) 6:2, 6:4

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
8 órája

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Már nem Molnár Krisztián edzi Piros Zsombort

Tenisz
2026.03.09. 19:52

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17
Ezek is érdekelhetik