Tenisz: Cicipasz után Djokovics is bejutott az asztanai döntőbe

2022.10.08. 17:05
null
Sztefanosz Cicipasz az első szettet elvesztette, mégis megnyerte az elődöntőjét (Fotó: AFP)
A volt világelső Novak Djokovics lesz a görög Sztefanosz Cicipasz ellenfele az Asztanában zajló 1.9 millió dollár (820 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztorna döntőjében, miután ő is megnyerte a maga elődöntőjét.

 

A negyedik helyen kiemelt Novak Djokovics úgy jutott tovább a második szombati elődöntőből, hogy ellenfele, a másodikként rangsorolt orosz Danyiil Medvegyev két szett után feladta a mérkőzést.

A szerb teniszezőnek a vasárnapi lesz a 128. fináléja az ATP-sorozatban, eddigi mérlege 89 győzelem és 38 vereség.

A korábbi elődöntőben a harmadik helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasz az első szettet ugyan elvesztette az ötödikként rangsorolt orosz Andrej Rubljov ellen, de aztán szűk másfél óra alatt sikerült fordítania. Cicipasz pályafutása tizedik ATP-tornagyőzelméért szállhat harcba.

ATP 500-AS TORNA, ASZTANA (1.9 millió dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Cicipasz (görög, 3.)–Rubljov (orosz, 5.) 4:6, 6:4, 6:3
Djokovics (szerb, 4.)–Medvegyev (orosz, 2.) 4:6, 7:6 (8–6)-nál Medvegyev feladta

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
2026.09.03. 00:45

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
2026.09.02. 22:50