US Open: Casper Ruud és Carlos Alcaraz jutott be a döntőbe

2022.09.10. 07:29
null
Casper Ruud ott lesz a US Open döntőjében (Fotó: AFP)
A norvég Casper Ruud négy szettben legyőzte az orosz Karen Hacsanovot, így bejutott a döntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) férfiversenyében. A másik ágon a 19 éves spanyol Carlos Alcaraz öt szettben nyert az amerikai Frances Tiafoe ellen. 


Az első játszma nagyon szorosan alakult, Ruud és Hacsanov is kétszer tudott brékelni, jöhetett a rövidítés. Itt a norvég bizonyult jobbnak, ami óriási lökést is adott neki a folytatásra. A második szettben ugyanis hibátlanul hozta a saját kezdéseit, ráadásul két alkalommal is elvette az orosz adogatását – nagyon simán, 6:2-re nyerte a játszmát Casper Ruud.

Ezt követően igencsak összekapta magát Hacsanov, Ruud ezúttal egyszer sem tudta elvenni az 27. kiemelt adogatójátékát. Bréket csak a szett végén láthattunk, 6:5-ös Hacsanov-előnynél a norvég elbukta a kezdését, így már az orosz teniszezőnek is volt győztes játszmája.

A lendületet nem tudta továbbvinni Hacsanov, a negyedik játszmában meg sem tudta szorongatni ellenfelét. Ruud, akárcsak az első két szettben, most is kétszer brékelt, a 6:2-es játszmagyőzelme pedig azt jelentette, hogy megnyerte a mérkőzést, s bejutott a döntőbe. Az 5. helyen kiemelt, 23 éves norvég teniszező pályafutása második GS-döntőjét játszhatja, idén a Rolan-Garroson kikapott a fináléban Rafael Nadaltól.

A másik ágon Carlos Alcaraz és a Rafael Nadalt kiejtő Frances Tiafoe küzdött meg a vasárnapi fináléba kerülésért, és ez a meccs még az első elődöntőnél is nagyobb, ötszettes csatát hozott.

A meccset Tiafoe kezdte jobban, a második szettet azonban 6:3-ra, a harmadikat 6:1-re elveszítette. Ekkor talán kevesen gondolták volna, hogy az amerikai még „vissza tud jönni a meccsbe”, de fel tudott állni, és az első szetthez hasonlóan rövidítésben behúzta a harmadikat is.

A döntő játszmában mindketten többet hibáztak az adogatójátékaikban, összesen négy bréket láthattunk ebben a játszmában, és ezekből három Alcaraz nevéhez fűződött, így 6:3-ra megnyerte a szettet és a meccset is. A 19 éves spanyol szinte minden lényeges statisztikában ellenfele fölé tudott nőni a meccs végére. Az igazán idén berobbanó Alcaraz pályafutása első GS-döntőjére készülhet. Alcaraz és Ruud eddig három meccset játszott egymás ellen, kemény borításon és salakon a spanyol, füvön a norvég győzött.

Az Eurosport videói az elődöntő két meccséről:

Ruud–Hacsanocv

Alcaraz–Tiafoe



US OPEN
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Casper Ruud (norvég, 5.)–Hacsanov (orosz, 27.) 7:6, 6:2, 5:7, 6:2
Alcaraz (spanyol, 3.)–Tiafoe (amerikai, 22.) 6:7, 6:3, 6:1, 6:7, 6:3

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
15 órája

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik