Tenisz: majdnem öngyilkos lett a volt top 10-es játékos

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.06.14. 09:55
null
Jelena Dokic (Fotó: AFP, archív)
Jelena Dokic, az ausztrálok volt top 10-es teniszezője azt írta, áprilisban közel volt ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el, de úgy érzi, már a gyógyulás útjára lépett – írja az MTI.

A játékos, akinek 2014-ben volt az utolsó profi mérkőzése, az utóbbi években pedig televíziós kommentátorként tevékenykedett, a közösségi oldalán közzétett üzenetben úgy fogalmazott: folyamatosan szomorúsággal és lelki fájdalommal küzd.

„Ördögi kör van a fejemben. Az eredmény: április 28-án majdnem leugrottam a 26. emeleti erkélyemről – írta posztjában a 39 éves Dokic. – Csak arra vágytam, hogy megszűnjön a fájdalom és a szenvedés. Végül visszahúztam magam valahogy, nem is tudom, hogyan.”

Az egykori Jugoszláviában született exteniszező mindig nyíltan beszélt mentális harcairól, a 2017-ben megjelent „Törhetetlen” című könyvében részletesen beszámolt arról, hogy édesapja évekig fizikailag és lelkileg bántalmazta.

Dokic az Instagramon azt írta, az elmúlt fél év nagyon kemény volt neki, de végül professzionális segítséget kért, és az használt, megmentette az életét.

„A mosdóban bujkáltam a munkahelyemen, hogy senki se lássa a könnyeimet, otthon, a négy fal között pedig megállíthatatlanul sírtam, elviselhetetlen volt”
– mondta a sportoló, aki negyedik helyen is állt a világranglistát és egyesben hat WTA-tornagyőzelmet aratott.

„Azért írok erről, mert tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel küzd. Csak tudjátok, hogy nem vagytok egyedül” – fogalmazott Dokic, hozzátéve: úgy érzi, már a gyógyulás útjára lépett.

A bejegyzéshez az ausztrál sport több meghatározó személyisége is támogató üzenetet küldött.
A teniszen belül azóta van fókuszban a mentális egészség, hogy a volt világelső Oszaka Naomi tavaly visszalépett a francia nyílt bajnokságtól, mondván, depresszióval küzd. A férfi világranglista jelenlegi második helyezettje, Alexander Zverev az idei Roland Garroson azt mondta: a közösségi média jelenléte miatt a mai játékosok „sokkal több gyűlöletnek” vannak kitéve, mint elődeik.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09